Fél évszázadot ünnepel a népi egyetem


-A A+

Ötvenedik évfordulójához érkezett a marosvásárhelyi Kulturális és Tudomámnyegyetem, amelynek alkalmából Csegzi Sándor igazgató foglalta össze sajtótájékoztató keretében a megvalósításokat és ismertette a jövő terveit.

„Reméljük a következő ötven év is a közösség javára lesz” – fogalmazott Csegzi, aki az élethossziglan tanulás jelentőségét emelte ki, azt, hogy a fő célja az intézménynek, hogy lehetőséget nyújtson a tanulásra, a szakmai továbbképzésre mindazoknak, akiknek ez kevésbé adatott meg, illetve olyan kapcsolatok kialakítása különböző egyetemek, intézmények és vállalatok között, amelyek a város kulturális, társadalmi és gazdasági fejlesztését szolgálják.

Közintézményként 1963-ban alakult meg az akkori Népi Egyetem, további másik 48 hasonlóval Romániában, majd a számuk 68-ra emelkedett a megyék létrejöttével – ismertette a múltat röviden Csegzi Sándor. Ezek azóta többnyire átalakultak, profilt váltottak, az egykori népi egyetemekből alig néhány, köztük a marosvásárhelyi, vagy a bukaresti maradt meg. A rendszerváltást követően a marosvásárhelyi intézmény megpróbált eleget tenni az igényeknek, olyan tanfolyamokat indítva, amelyek iránt kereslet mutatkozott. Tavaly megtörtént a névváltoztatás, Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem néven ma már nem csupán a tanfolyamok szervezése jellemzi, hanem számos partnerségi kapcsolat működtetése az egyetemek, intézmények és cégek között. A Petru Maior Egyetemmel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Traian Săvulescu Líceummal (volt mezőgazdasági szaklíceum), az Imatex vállalattal, valamint a megyei tanfelügyelőséggel, aPedagógusok Házával, a munkaerő-elosztó hivatallal, a Rotary Téka Clubbal, a Marx József Fotóklubbal áll kapcsolatban az egyetem.

A továbbiakban cserekurzusokat szeretnének szervezni a magyarországi és németországi népfősikolákkal, folytatni a korábban elkezdett projekteket, ami a városfejlesztést, a zöld energiát illeti.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X