Elítéli a sértő Facebook-posztokat a MÚRE


-A A+

Aggasztónak tartja csütörtöki közleményében a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Becsületbírósága és Igazgatótanácsa, hogy a különböző internetes médiafelületeken egyre több személyeskedő, sértő bejegyzés, komment jelenik meg, ezért kilátásba helyezte az etikai kódex ilyen irányú korszerűsítését.  

A MÚRE szerint ugyanis ezeknek a bejegyzéseknek a tartalma összeegyeztethetetlen a sajtóetikával. „Súlyosbító körülmény, ha a vétséget elkövető hozzászóló újságíró” – fogalmaznak az állásfoglalásban. Bár konkrétan nem említi, a közlemény többek között Babos Krisztina nagy visszhangot keltő Facebook-bejegyzéseire is utal, amelyekben a szatmári újságíró „retkesnek”, „tetvesnek”, „parazitának” nevezett több politikust. (Bejegyzései itt megtekinthetők.) 

Az állásfoglalás emlékeztet rá, hogy a mérvadó nemzetközi szabályozások a kommenteket, blogbejegyzéseket, fórum-hozzászólásokat még olyan országokban sem tekintik szerkesztett tartalomnak, ahol hatályban van a médiaszolgáltatásokra és a sajtótermékekre vonatkozó médiatörvény (például Magyarországon). Romániában pedig a média, főleg az internetes média szabályozása jóval elmarad az európai standardoktól. Így aki normakontrollt szeretne ezekben a kérdésekben, legfennebb az egyes országok joggyakorlatában előforduló egyedi esetek precedens értékű bírói határozatait veheti alapul.

A közlemény rögzíti azt is, hogy MÚRE etikai kódexe sem tartalmaz az internetes médiafelületeken eluralkodó, a személyes indulatok, sérelmek, politikai nézetkülönbségek által kiváltott, nem ritkán gyűlöletté izzó indulatokra vonatkozó szabályozást, amely tisztázná, hogy az internetes felületek kommentjei, blogbejegyzései tárhely-igénybevételnek, olvasói levélnek vagy egyszerű híresztelésnek minősülnek-e, annak jogilag értelmezhető minden következményével.

Ezért a MÚRE etikai testülete, a Becsületbíróság már dolgozik az etikai kódex ilyen irányú korszerűsítésén, az Igazgatótanács pedig ezt a munkát széleskörű szakmai viták szervezésével kívánja segíteni. „A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete azonban a kódex korszerűsített változatának elkészültéig sem hagyhatja szó nélkül az ismételten előforduló, újságírói szakmai-etikai minimumok jelenségszerű áthágását” – fogalmaz az állásfoglalás.

Ezért az állásfoglalás leszögezi: az újságíró mint közszereplő és közvélemény-formáló, munkaidőn kívül sem fogalmazhat meg, illetve nem tehet közzé a közbeszédben, újságírásban, közösségi oldalakon, vagy akár a blogszférában az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, etikailag vállalhatatlan, az elfogadható közösségi megnyilvánulással ellentétes, uszító, kirekesztő, diszkrimináló gondolatokat, nem élhet a gyűlöletbeszéd eszközével.

„Az Igazgatótanács és a Becsületbíróság közös döntése, hogy jelen szakmai etikai állásfoglalását nem egy konkrét ügy kapcsán teszi közzé, hanem az utóbbi időben a Becsületbírósághoz érkezett több etikai panasz közös tanulságát fogalmazza meg benne” – zárul a közlemény.

Tavaszra elkészülhet

Bögözi Attila, a Becsületbíróság titkára a maszol.ro-nak elmondta: az etikai kódex korszerűsítéséről már a MÚRE legutóbbi közgyűlésén határozat született. „A jelenlegi kódexet 2004-ben fogadtuk el, azóta azért eltelt néhány év” – magyarázta. Tájékoztatása szerint az új szabályozás reményeik szerint a MÚRE jövő tavaszi közgyűléséig elkészülhet.

Mint ismert, Babos Krisztina bejegyzései kapcsán a Szatmár megyei RMDSZ-szervezet korábban bepanaszolta a Becsületbíróságnál az újságírót. Beadványuk szerint Erdélyben már általános jelenség, hogy „a közszereplőnek számító” újságírók magánszemélyként különböző online felületeken minősíthetetlenül fogalmaznak. Bögözi Attilától megtudtuk: a panasz kivizsgálását még nem zárta le a Becsületbíróság.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X