Nemzetközi turista-célpontok listáján a tordai sóbánya


-A A+

Felkerült a tordai sóbánya is a 25 ismeretlen turista-célpontot összegző Business Insider listájára – tájékoztatott a Kolozsvári Rádió.

Az érdekes ám ismeretlen helyek között van a Hawaii Haiku Lépcső, a nyugat-lengyelországi úgymond „görbe erdő” és egy türkmenisztáni égő kráter.

Az amerikai kiadvány ezeket a látványosságokat állítja ellentétbe a jól ismert, már-már elcsépelt úticélokkal, úgymint Róma, Párizs, London.

Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát. A ma is létező sóbányát 1690-ben nyitották meg. A XVII. század vége és a következő század eleje fellendülést hozott az erdélyi bányászatban a Bécsi Udvar által hozott rendelkezéseknek köszönhetően, melyeknek célja a régió gazdasági megerősítése volt. A sót legelőször - statikai okok miatt - a harang formájú nagytermekben termelték ki (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. Ezzel az ásási móddal nagyobb mennyiség kitermelése vált lehetővé ugyanabban a mélységben. 1853-ban elkezdték a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna méreteire jellemző, hogy több százezer tonna sót biztosított, több évtizeden keresztül. A bánya 1840-ben kritikus gazdasági helyzetbe került, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott. A sóbányában 1932-ben állt le a munka, ma már csak turisztikai látnivaló és gyógyhely. A bánya összes termének kivételes akkusztikája van, a harang formájú aknákba (a Mária Terézia látogatható) érdemes lekiabálni. A benti hőmérséklet állandóan 10-12 fok között van, a látogatás pedig kizárólag gyalogosan történik, így a termeket légszennyezés nem éri, gyógyulásra kiváló hely. A bánya látogatóterének infrastruktúrája európai úniós támogatással újjászületett, belső csónakázótó, panorámalift és további kényelmi szolgáltatások is létesültek. A sóbánya egész évben nyitva van, de karácsony és újév között zárva tart.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X