Magyar nyelven is elérhető lesz az Etnikumközi Hivatal honlapja
2013. december 30., hétfő, 14:46 | maszol/közlemény
Magyar nyelven is elérhető lesz január végétől az Etnikumközi Hivatal honlapja, az új felület átláthatóbb struktúrával fog rendelkezni és a közzétett tartalom a magyar mellett, angol és német nyelvre lesz lefordítva.
Laczikó Enikő államtitkár elmondta, hogy szükségesnek találja, hogy az általa vezetett hivatal tevékenységét több nyelvre is lefordítsák, hiszen ez által jobban lehet népszerűsíteni azokat a programokat, amelyeket a Romániában élő kisebbségek számára szerveznek. „A többnyelvűség értéket képvisel a kultúrák közötti párbeszéd és a társadalmi kohézió tekintetében. Az információkat több nyelven is elérhetővé kell tenni annak érdekében, hogy megkönnyítsük az általunk nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférést” – szögezte le az államtitkár.Az új internetes felületen a nemzeti kisebbségekre vonatkozó információkat, a Hivatal által lebonyolított programokat, kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi és romániai jogszabályokat fognak közzé tenni, ugyanakkor részletes tájékoztatást nyújtanak a vissza nem térítendő pályázati felhívásokról, valamint az ezekre vonatkozó eljárásokról.
Lájkolta már a Maszol Facebook oldalát?
- 39255 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39257 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39260 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39260 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni