Megjelentek a kétnyelvű kaputáblák a kereskedelemben


-A A+

Mostantól már a kereskedelemben is megvásárolhatóak Marosvásárhelyen a kétnyelvű tájékoztató kaputáblák – olvasható a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) közleményében.

A  CEMO 2013 tavaszán indította el a Kétnyelvű Kaputáblák Marosvásárhelyen akciót, amelynek célja, hogy hozzájáruljon Marosvásárhely egynyelvű (román) nyelvi tájképének megváltoztatásához. Kezdeményezésük sikerrel járt, az eredetileg tervezett 1000 kaputábla helyett sikerült 1500 kaputáblát kiosztani a lakosságnak, így a belvárosban, az eddigi román nyelvű a parkolást tiltó, vagy autókijáratot jelző táblák helyett a kapukon lépten-nyomon találkozhatunk, a multikulturális városra jellemző, kétnyelvű autókijáratos, illetve kutya jelenlétére figyelmeztető táblákkal.

A projekt második szakaszához érkezett, amelynek célja elérni azt, hogy bármely marosvásárhelyi lakos megvásárolhassa a kereskedelemben a kétnyelvű kaputáblát. Ennek keretében a szervezet első körben megkereste a Dózsa György utcában 145A szám alatt székelő Surtec Műszaki Barkácsáruházat, amely felvállalta a kétnyelvű kaputáblák kivitelezését és árusítását, úgyhogy a marosvásárhelyiek és a környékbeli községek lakói már a kereskedelemben is megvásárolhatják a kétnyelvű kaputáblákat.

Fontos tudni, hogy kaputáblák mellett az áruházban más kétnyelvű biztonsági és/vagy tiltó táblákat, matricákat is árusítanak, következésképp az intézmények, cégek, vagy szervezetek is megvásárolhatják itt a kötelező biztonsági feliratokat, amelyekkel az épületek folyosóin uralkodó egynyelvűséget meg lehet törni és kétnyelvűvé alakítani.

A 2001/215-ös. számú törvény a helyi közigazgatásról 76. cikkelyének értelmében azokban a helységekben, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell a helységek és az alárendeltségükben működő közintézmények nevének, valamint a közérdekű hirdetéseknek az illető nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvén való feliratozását, illetve kifüggesztését is. Ide sorolandóak az eligazító, a biztonsági és a tiltó táblák is, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Civil Elkötelezettség Mozgalom panaszlevelei alapján már három ízben is olyan határozatot hozott, hogy ezen feliratok mellőzése kimeríti a nyelvi diszkrimináció tényét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X