Kistelepülések roma közösségeit segítő pályázat indul


-A A+

A hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolai és alternatív oktatásban való részvételének elősegítését támogató pályázatot hirdetett meg a Román Alap a Társadalmi Fejlődésért (FRDS). A kiírásról az illetékes települések vezetőit az RMDSZ főtitkársága által létrehozott és koordinált roma integrációs munkacsoport szakértői értesítették szerdán.

Székely István, a roma integrációs munkacsoport vezetője, főtitkárhelyettes elmondta, az elsődlegesen hátrányos helyzetű, 3–15 év közötti gyermekeket és a 16–29 év közötti fiatalokat célzó kiírás a 15 ezer lakosnál kisebb települések önkormányzatainak szól, a pályázható összeg 40000–200000 euró közötti lehet.

,,A romák integrációját elősegítő pályázatok általában a nagyobb településeket szólítják meg, ebben az esetben pedig a felhívás a viszonylag kis létszámú települések problémáira keres megoldást” – hívta fel a figyelmet Székely.

A támogatható tevékenységek skálája elég széles: a jelentkezők pályázhatnak oktatási központok létrehozására, tájékoztató kampányok lebonyolítására, fiatalok és szakemberek számára tartott szakképzésekre, prevenciós tevékenységekre, valamint olyan innovatív tevékenységek beindítására, amelyek a társadalmi beilleszkedést szorgalmazzák.

Az egy évvel ezelőtt alakult, a roma integráció témakörében jártas szakembereket, pályázati és programmenedzsmenttel foglalkozó szakértőket, illetve a romakérdésben érintett települések polgármestereit, alpolgármestereit tömörítő munkacsoport a magyar anyanyelvű romák társadalmi integrációjának elősegítéséért, az önkormányzatok és civil szervezetek irányába 2015-től megnyíló, roma integrációt célzó EU-s pályázati források minél hatékonyabb lehívásáért dolgozik. Céljuk olyan szakpolitikai javaslatok kidolgozása az önkormányzatok számára, amelyek a különböző élethelyzetekben levő roma közösségek sajátosságaira alapozva segítik elő a roma integrációt, és versenyelőnyt jelentve a jövőben kiírandó pályázati lehetőségek lehívására.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X