Koncert és játszóház is lesz a csíksomlyói zarándokvonaton


-A A+

A Történelmi Székely Gyors június 6-án indul Budapestről Csíksomlyóba, és két étkezőkocsiján kívül egy előadások megtartására alkalmas, közös élményteret nyújtó speciális vasúti kocsit is magával visz az útra: az Orfeum-kocsiban lépnek fel a népzenészek, köztük Sebő Ferenc, valamint itt tartanak játszóházat a gyerekeknek a szakképzett animátorok. A Történelmi Székely Gyors idén Debrecent is útba ejti - közölték a szervezők szerdán, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten.

A különvonat június 6-án a hajnali órákban indul Budapest-Nyugati pályaudvarról. A határ délelőtti átlépése után az észak-erdélyi vaspályán haladva - Nagyváradot (Érmihályfalvát), Kolozsvárt, Szamosújvárt és Dédát érintve - az esti órákban érkezik a Székelyföldre, majd ugyanezen az útvonalon halad vissza Magyarországra június 9-én. Az utasoknak székely családok adnak szállást.

A zarándokvonatot - a nem villamosított országhatár-Érmihályfalva-Nagyvárad-Kolozsvár szakasz kivételével - teljes útján magyar villamos mozdony vontatja, amelynek feldíszítésére a szervezők és a MÁV Zrt. közös grafikai tervpályázatot írnak ki a 200 éve született székely ágyúöntő mester, Gábor Áron emlékére. A pályaműveket a www.gaboraronmozdony.hu oldalon lehet majd megtekinteni és véleményezni.

A Székely Gyors különvonat 2008 májusában indult első útjára, s idén az ötezredik utasát is elviszi Csíksomlyóra és Gyimesbükkre. Ötletgazdái az Indóház vasúti magazin szellemi köréhez tartoznak, az első út sikerében jelentős szerep jutott a Budakeszi Kultúra Alapítványnak. Az idei út védnöke Sebő Ferenc, utazásszervezője a Baobab Travel.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X