Máris készülődhetünk az idei pihenőszabadságra


-A A+

Nem csak azért jó már télen felkészülni a pihenőszabadságra, mert ilyenkor kedvező árú ajánlatok találhatók a tengerparti nyaraláshoz, külföldi utazáshoz, hanem mert a törvény úgy írja elő, hogy év elején rögzítenünk kell a munkahelyünkön az arra az évre vonatkozó terveket.

A törvény azt is előírja, hogy lehetőség szerint a szabadság egyik részét legalább kéthetes tömbben kell kivennie a dolgozónak, azaz folyamatosan 10 munkanapot, megszakítás nélkül.

A legtöbb munkahelyen rugalmas a tervezés

Bármely munkaközösségben egyeztetésre, tervezésre van szükség, hogy a vállalatnál ne alakuljon ki fennakadás, ugyanakkor mindenki kedve szerint pihenhessen. A marosvásárhelyi Millenium kft. vezetősége ehhez tartva magát, már januárban megbeszélte az alkalmazottakkal, hogy ki mikor menne pihenőszabadságra.

Kovács Ferenc cégvezető-tulajdonos érdeklődésünkre elmondta, rugalmasak ebből a szempontból, általában két részben veszik ki pihenőszabadságukat az alkalmazottak, felét nyáron, felét ősszel, vagy télen az ünnepek alatt. „De ha valami közbejön, és más időpontot kér az alkalmazott, nem zárkózunk el, módosítjuk az előre rögzített időpontot” – magyarázza a kft. főnöke. Az eladók, raktárosok, fuvarozók többsége a családi programot tartja szem előtt. Amikor a gyerekek vakáción vannak, akkorra kérik a felnőttek is a szabadságot.

Ugyanígy működik ez a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban is. Azokon az osztályokon, ahol a munkavégzés beosztható a munkatársak között, mint például az adóosztályon, a nyilvántartásnál, vagy az engedélyek kibocsátásánál, az alkalmazottak maguk döntenek arról, hogy nyáron, vagy télen pihenik ki egész éves fáradtságukat. Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója a maszol.ro-nak elmondta, ezzel szemben azok a javítási, építkezési munkálatok, amelyeknek nyáron van a szezonja, nem szünetelhetnek. „Aki ott dolgozik, az vállalta, hogy a nyári hónapokban munka van, nem lehet otthagyni. Ők tavasszal vagy ősszel mehetnek pihenni” – magyarázta Csegzi.

Nem fizetik ki a megmaradt szabadnapokat

Az alkalmazottaknak a törvény által előírt pihenőszabadságot ki kell venniük, a törvény már egy jó ideje nem teszi lehetővé, hogy azt többletjövedelemként elszámolják. A Maros megyei könyvtár nyáron két hétig zárva tart, valamennyi munkatárs szabadságra megy. Azt az időszakot választják, augusztust, amikor a legkevesebben látogatnak a könyvtárba, az egyetemeken, iskolákban is vakációznak.

A Teleki Téka, kivéve a decembert, amikor a két ünnep között zárva tart, nyáron nem zárja be kapuit. Lázok Klára érdeklődésünkre elmondta, az olvasók és látogatók kiszolgálása nem szünetel, hiszen nyáron van a legnagyobb forgalom, amikor a múzeumot is sokan látogatják, illetve a kutatók az olvasótermet is igénybe veszik. „Mi január végén, február elején ülünk össze, hogy megbeszéljük, ki mikor szeretne szabadságra menni. Két kategória van nálunk: a kisgyerekes családosok, akik a gyerek vakációjához alkalmazkodnak, valamint azok, akik tanulással töltik a szabadságukat” – magyarázta a könyvtárvezető. A gyerekes szülők többnyire nyáron mennek pihenni, míg mások a tanulmányi ösztöndíjat, a tanulmányi kirándulások lehetőségét ősszel és tavasszal használják ki.

Szabó Melinda, mint sokan mások, akik két munkahelyen is dolgoznak, úgy próbálja megoldani, hogy mindkét helyen egyszerre vehesse ki szabadságát. „Délelőttönként egy képzőművészeti galériában dolgozom, délután pedig egy ügynökségen. Sikerült úgy egyeztetnem, hogy egyidőben megyek pihenőszabadságra mindkét helyen” – magyarázta a kétgyerekes édesanya.

Többletjövedelemre cserélik a pihenést

A pihenőszabadság nem mindenki számára jelent pihenést, ellazulást. Van, aki munkát vállal erre az időszakra, esetleg olyan foglalkozást keres, ami, ha nem is anyagi haszonnal, de szakmai tapasztalattal jár. „Külföldre megyek egy hónapra. Évek óta kijárok dolgozni, pincérkedem és a pénzt félreteszem, vagy hasznos dolgokra költöm” – mondja Demeter Ildikó, aki a pihenőszabadsága alatt külföldön szerzett pénzből vásárolt autót magának, rendbehozatta a lakását, most pedig saját vállalkozást szeretne indítani. Bartha Ilona Amerikában, illetve Angliában nyaral évente három-négy hetet rokonoknál. „Ilyenkor munkát vállalok, kertet, udvart szépítek, segítek a lakás felújításában, berendezésében, esetleg elvállalom a házvezetést, főzök, takarítok, amiért pénzt kapok” magyarázza az itthon könyvelőként dolgozó fiatal hölgy.

Nagy Zoltán és családja rendszerint az egyik közeli faluban tölti a pihenőszabadságát. „A 90-es évek elején vettünk egy telket, nyaralót építettünk rá és oda járunk minden szabad percünkben. Füvet nyírunk, kerítést javítunk, fát vágunk, a félrecsúszott cserepeket kiigazítjuk, mindig van munka” – sorolja, hozzátéve, hogy néha fáradtabban tér haza, mint amikor elindult „nyaralni”. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X