Aradon fogták el a világ egyik legismertebb hackerét


-A A+

Elfogták Aradon a világ egyik legkeresettebb hackerét, aki ismert személyiségek e-mail fiókjának feltörésével szerzett hírnevet magának. „Guccifer” egyik legutóbbi áldozata az egyik román titkosszolgálat vezetője, George Maior volt.

A hackert polgári nevén Marcel Lazăr Lehelnek hívják, aradi lakásában szerdán tartottak házkutatást a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei. Mint kiderült, korábban már elítélték informatikai bűncselekmények miatt. Az ügyészeknek az amerikai hatóságokkal együttműködve sikerült leleplezniük Guccifert.

A hacker áldozatainak lajstromára már sok külföldi személyiség felkerült. Ő törte fel tavaly többek között Colin Powell volt amerikai külügyminiszter elektronikus postafiókját, és nyilvánosságra hozta egy román szociáldemokrata politikusnő Powellnek küldött személyes leveleit és fényképeit. Az amerikai politikus emiatt magyarázkodásra kényszerült, és cáfolta, hogy megcsalta volna feleségét.

A Mediafax idézte a Thesmokinggun.com című portált, amely úgy tudja, hogy a Guccifer nevű hacker áldozatainak listája hosszabb, mint gondolták, hiszen többek között a Bush és a Rockefeller család tagjainak a postaládáját törte fel, de más hírességek, például Steve Martin színész személyes leveleihez és dokumentumaihoz is hozzáfért.








EZT OLVASTA MÁR?

X