Ponta meneszti állásából a légi balesetért felelős főnököket


-A A+

Menesztte tisztségéből Cătălin Chiper belügyminisztériumi államtitkárt szerdán a miniszterelnök a hétfő délutáni légibaleset miatt. Korábban Radu Stroe leváltásáról is elterjetek hírek, ám a belügyminiszter nem mond le, és a kormányfő sem nyilatkozott erről.

Victor Ponta a Romatsa légi irányítás (ROMATSA) vezetőjének, Aleador Francunak a leváltását is elrendelte a szállításügyi minisztériumnál, továbbá a Legfelső Védelmi Tanácsnál kéri a különleges távközlési szolgálat (STS) főnökének leváltását is.

A kormányfő szerdán mutatta be a hétfői kisrepülőgép balesetével kapcsolatos jelentést, a kormány nevében őszinte részvétét fejezve ki az áldozatok családjának. Hozzátette, véleménye szerint megengedhetetlen tévedések és mulasztások történtek a keresés, illetve a mentés során az állami intézmények részéről, amelyeket a közvélemény is, és ő maga is elítél.

A jelentést hamarosan a sajtó rendelkezésére bocsátják.  A túlélőket nemzeti hősöknek nyilvánítják és kitüntetésben részesülnek, hasonlóképp a mentésben oroszlánrészt vállaló személyek is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X