Nem módosul a tanév szerkezete a kényszervakáció miatt


-A A+

Az első iskolai félévet le lehet zárni a második félév első hetében is, ha péntekig ezt nem sikerül megtenni – jelentette be kedden Remus Pricopie oktatási miniszter.

„Most leginkább a tanulók és a tanárok biztonsága érdekel minket” – hangsúlyozta, arra utalva, hogy hétfő óta több megyében és a fővárosban is szünetel a tanítás a rossz időjárás miatt, és ez a hét az utolsó hete az első félévnek.

A tárcavezető fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a tanítás felfüggesztése miatt nem módosul a tanév szerkezete. „A két félév közötti vakáció február 1. és 9. között lesz, a tanév menetrendje szerint” – tette hozzá.

Az elmaradt tanórák bepótolásáról még nem nem született döntés. „Ezt a második félév folyamán tisztázzák a megyei tanfelügyelőségek. Minden megye maga dönt erről” – tette hozzá a miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X