Sztánán már búcsúztatják a telet (GALÉRIA)


-A A+

Száz évvel ezelőtt, 1914-ben indította útjára a sztánai farsangot Kós Károly. A Kolozs megyei faluban több mint tíz éve élesztették újra a hagyományt, péntek délután pedig megkezdődött a háromnapos jubileumi ünnepség.

A rangos ünnepség délután két órakor kezdődött, ekkor fogadták a Hargita vonattal érkező magyarországi vendégeket. A hangulat már ekkor pezsgett: a hagyományos viseletbe öltözött lányok kedvéért előkerültek a hangszerek, a gőzölgő tea mellé a zsebből előhúzott szilvapálinka, amit többnyire egy idős bácsi terjesztett, azzal a rejtélyes bemutatkozó szöveggel, hogy ő „mondjuk azt, hogy Mátyás”.

A megérkező anyaországiak közt sokan évek óta járnak vissza, mások első alkalommal csodálhatták meg a Sztána felé vezető meglehetősen hosszú és kacskaringós utat. A csomagjaikat szekerek vitték el a faluig, így mindenki könnyedén kaptatott fel a domboldalon, ropogtatva maga alatt a friss havat. Idegenek szólítottak meg egymást, e sorok írójának egy házaspár ötszáz forintért ajánlotta fel a hóba beleszerető kislányát, hátha meggondolja magát, és visszafogottan szórakozik majd.

A faluban összegyűlő vendégek előbb regisztráltak, majd este hét órától zajlott a megnyitó, este előadták Tamási Áron Ábel Amerikában című regénye színházi adaptációját, táncoltak és ünnepelték az együttlétet.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X