Gyorssegélyt kapnak a vonatbalesetben elhunytak családjai


-A A+

Sepsiszentgyörgy önkormányzata gyorssegéllyel támogatja a hétvégi vonatbalesetben elhunytak családját. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester érdeklődésünkre elmondta: mind a nyolc elhunyt személy sepsiszentgyörgyi vagy a közigazgatásilag hozzá tartozó kilyéni volt.antal-arpad

„Mindannyian szegénysorú, és becsületes emberek voltak, akik munkából tértek haza, amikor baleset érte őket. Családjuk számára az önkormányzat sürgősségi alapjából 3000 és 5000 lej közti összeget adunk a nyolc elhalálozott személy családjának" – fogalmazott Antal Árpád.

A városháza szakemberei szociális ankétot készítenek, és az összeg odaítélésekor figyelembe veszik a család szociális helyzetét és a gyerekek számát is, mondta a polgármester. Antal Árpád ugyanakkor szorgalmazza, hogy a hatóságok hozzanak olyan intézkedéseket, hogy a következőkben elkerüljék a hétvégihez hasonló vasúti baleseteket.

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt évek legsúlyosabb vasúti balesete történt szombaton a Sepsiszentgyörgytől két kilométerre fekvő Kilyénben, miután egy vasúti átjárón áthajtó, napszámosokat szállító utánfutós traktorba vonat ütközött. Iuliana Grigoraş a háromszéki rendőrség szóvivője szerint balesetet a traktor 78 éves vezetője, B. Carol figyelmetlensége okozta, hiszen a vasúti rendszer figyelmeztetése ellenére áthajtott az átkelőn, és az éppen odaérkező vasúti szerelvény elé érkezett.

Az idős sofőr sértetlenül megúszta a balesetet, és utólag sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Az utánfutóban tizenhatan ültek, egy részüknek sikerült leugraniuk az ütközés előtt, de hat asszony és két férfi életét veszítette. Az áldozatok 17 és 43 év közöttiek voltak. Iuliana Grigoraş szerint egy fiatal lány súlyos sérülésekkel, kómás állapotban fekszik a brassói kórházban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X