Bukhat a KRESZ módosítása a parlamentben


-A A+

A közúti forgalmat szabályozó új törvénykönyv (KRESZ) elutasítását javasolta keddi együttes ülésén a szenátus plénumának a felsőház jogi és közigazgatási szakbizottsága. A Mediafax beszámolója szerint a testület elutasította a tervezetről szóló jelentést.

Szavazáskor csupán a szociáldemokraták támogatták a KRESZ korábban elfogadott módosításait, a liberális és a demokrata liberális honatyák nemmel voksoltak vagy tartózkodtak. Ez előrevetíti azt, hogy az új KRESZ-t a szenátus plénuma sem fogadja majd el.

A fejlemény azért meglepetés, mert az elmúlt hetekben a jogi és közigazgatási szakbizottsága a tervezet vitája több fontos – ugyanakkor nagyon vitatott – módosítást is elfogadott. Többek között azt, hogy a kezdő sofőröknek éjszaka csak tapasztalt kísérőkkel indulhatnak útnak, vagy azt, hogy 60 km/órára növeljék lakott területeken a megengedett sebességet.








EZT OLVASTA MÁR?

X