Közepesen nehéz tételek a román próba-képességvizsgán


-A A+

Kedden tartották a román próba-képességvizsgát a nyolcadik osztályosoknak. A gyergyószentmiklósi diákok és tanárok egybehangzó véleménye, hogy aki tanult, az könnyen megküzdött a tételekkel.

Hargita megyében 3114 tanuló ismerkedett a vizsgafolyamattal. Nagy volt az izgalom az iskola folyosóján, vizsgalapokkal a kezükben egymás megoldásait hasonlítgatták a nyolcadikosok a próbavizsgát követő percekben.

A nyolcadik osztályos tanulóknak a próba-kisérettségin egy lírai szöveget kellett elemezniük, hangtanilag, stilisztikailag értelmeztek, a szókincset ellenőrizték, valamint egy érvelő fogalmazást kellett írniuk, majd egy nem irodalmi szöveget, Máramasost bemutató szöveget értelmeztek. Egy narratív fogalmazás is szerepelt a vizsga tételei között, amelyben egy kirándulást kellett elmesélniük. A próbavizsgára kapott jegyet nem írják be a naplóba, hiszen ez metodológiai jegy, amely nem számítható bele a tanulók előmenetelébe.

„Könnyű volt a vizsga, aki órán odafigyelt és tanult, annak nem okozott fejtörést, mivel csak olyan feladatok voltak, amelyekkel órán is foglalkoztunk. Viszont, mivel csak részben vettem komolyan a vizsgát, nem szeretném, hogy bekerüljön a jegy a naplóba – mondta Czirják István, a Fogarassy Mihály Általános Iskola diákja. Elárulta, a magyar vizsgától jobban fél, a jegyei is jobbak románból, mint magyarból.

„Hasznos ez a próbavizsga, mert meglátjuk, hogy milyen lesz, amikor élesbe megy. Úgy érzem, jól sikerült, de nem szeretném, ha beírnák a jegyet a naplóba, mert azért annyira nem készültem. Majd amikor élesbe megy, jobban odafigyelek”- mondta a szintén nyolcadikos Benedek Balázs.

Egy másik diák, Kalamár Ágota szerint a tételek második része nehezebb volt, mert nem értették rendesen a szöveget. De szerinte is minden attól függött, hogy ki mennyit tanult. „Én például otthon a teljes négy éves anyagot átnéztem. Rontottam is, de nagyrészt jól ment. Nem volt zavaró a kamerák előtt vizsgázni, szinte észre sem vettem, hogy ott vannak”- magyarázta.  

Fórika Edina pedig azért tartotta hasznosnak a próbavizsgát, mert véleménye szerint aki úgy készül rá, mintha élesbe menne, azon nem fog ki majd az új helyzet a rendes vizsgán sem, és akkor legalább a felesleges izgalommal nem kell foglalkozni, nyugodtan lehet koncentrálni a tételekre.

"Felesleges energiapazarlás a tanároknak"

A próbavizsga kijavítása sok időt és energiát elrabol a tanároktól és még be sem kerül a jegy a naplóba – nehezményezik a tanárok. „A diákok számára lehet, hogy hasznos, mert kipróbálnak egy új helyzetet, kipróbálják, milyen a kamerák előtt vizsgázni. Azonban véleményem szerint a tanárok számára ez csak felesleges időtöltés”- válaszolta a maszol.ro kérdésére Vaszi Lenke, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Általános Iskola román szakos tanárnője. Úgy véli, a vizsgatételek középfokú nehézségűek voltak, aki tanult, annak nem okozhatott gondot, aki meg nem, annak akármilyen feladatot is adhattak volna, úgysem tudta volna megoldani.

Február 19-én anyanyelvből, 20-án matematikából mérik fel a tanulók tudását. A részvétel kötelező, hiszen a cél a diákok tudásszintjének felmérése, majd ennek alapján a felkészítő programok összeállítása annak érdekében, hogy az év végi felmérésen minél jobb eredményeket érjenek el a diákok.

A vásárhelyi magyar diákok is tudtak

Forgó Erika, marosvásárhelyi román nyelv és irodalom szakos tanár közepesen nehéznek ítélte a mai román próba-kisérettségi tételeit. A maszol.ro érdeklődésére elmondta, a tanulók közül néhányan már jelezték is a keddi vizsga után, hogy mit tévedtek, vagy mit kellett volna még írniuk. „Ez azt jelenti, hogy pótolhatóak a hiányok, tanév végéig lehet még korrigálni a tudást” – mondta a tanárnő.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban 26 nyolcadik osztályos tanuló jelentkezett – mondta érdeklődésünkre Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, akitől metudtuk, hogy a tételt a Művészeti Líceumban kinevezett központból hozták a Bolyaiba a kezdés előtt negyedórával, így a vizsga a kitűzött órában, kilenckor elkezdődhetett. „Senki nem hiányzott, valamennyi nyolcadikosunk részt vett a vizsgán” – mondta Horváth Gabriella.

A vizsgáról kifele tartó Bolyais diákok is megerősítették tanáruk véleményét, miszerint közepesen voltak nehezek a tételek. „Amikor befejeztem, rájöttem, hogy mit kellett volna másképp írnom. Most már késő, az igazi vizsgán igyekszem majd jobban teljesíteni” – mondta a maszol.ro-nak az iskola kapujában az egyik lány.

A XI-XII-es diákok számára a próbaérettségit március 3-7 között szervezik meg.

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X