Emelkedhet a GYES: a minisztériumok forrásokat keresnek


-A A+

A pénzügyi- és munkaügyi minisztérium forrásokat keres a kismamáknak járó támogatás megemelésére, hogy ez a korábbiakhoz hasonlóan elérje a fizetésük 85 százalékát – jelentette be Florin Georgescu pénzügyminiszter.

0912-florin-georgescu„Kilátás van arra, hogy a kismamák járuléka emelkedjen, számításokat kell végeznünk közösen a Munkaügyi Minisztériummal, hogy megtaláljuk a szükséges alapokat” – válaszolta azon újságírói kérdésre Georgescu, amely Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter korábbi bejelentésére vonatkozott.

A pénzügyminiszter elmondta: nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az emelést néhány hónapon belül, még az idén bevezessék annak függvényében, hogy milyen eredménye lesz majd a számításaiknak.

2010 közepén a Boc kormány 15 százalékkal csökkentettek a kismamák járulékát, így ez a fizetésük 65 százalékát képezi.

2011 januárjában a kormány úgy döntött, hogy az anyukák két éves gyermeknevelési szabadság esetén legtöbb 1200 lejes gyermekgondozási segélyt kaphatnak, egy éves szabadság esetén a támogatás maximális összege 3400 lej, a gyermeknevelési szabadságot követő első évben pedig a fizetés mellett 500 lejes támogatásban részesülnek havonta.

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X