Örök kárhozattal fenyegetik a diákokat a vallástankönyvek?
A bűnről, pokolról és ördögről való megszállott fogalmazása miatt négy vallástankönyv kitiltását kéri a Romániai Világi-Humanista Egyesület (Asociația Secular-Umanistă din România ASUR) az oktatási minisztériumtól.
"Olyan agresszív tartalmú tankönyvekről van szó, amelyeket már évek óta forgalmaznak és amelyek fogcsikorgatással hasonló fogalmakkal vannak tele, idéntől pedig ezek 5-6 éves gyerekek kezébe kerülhetnek" – nyilatkozta Toma Pătraşcu az ASUR elnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a kicsik azt tanulják az iskolában, hogy a szárazság, az áradások és a földrengések az elkövetett bűnök miatt következnek be.
Az oktatási minisztérium az egyesület panaszára az válaszolta, hogy megvizsgálják az esetet, rövidesen azonban Ecaterina Andronescu tárcavezető bejelentette: Daniel pátriárkával folytatott beszélgetés után a vallási tananyag újragondolásáról döntött.
„Jövő évtől a vallást új tankönyvekből más tanmenet szerint fogják tanítani az iskolákban, de ez a változtatás nem az egyesület felvívására történik, hanem a Daniel pátriárkával folyatott megbeszélés eredménye" – jelentette be Andronescu. Hozzátette: a tananyag kidolgozásával a minisztérium és a patriarchátus szakemberei is foglalkoznak.
- 35399 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35402 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35402 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35403 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35404 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35405 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni