Le Grand Picnic lesz a kolozsvári Félsziget utóda


-A A+

Harminc év felettieknek és családoknak szól elsősorban az a szeptemberi fesztivál, amelyet a Félsziget tavalyi helyén, a Gorbó völgyében rendeznek – írja a ziardecluj.ro hírportál. A háromnapos rendezvénysorozatot ugyanaz a csapat szervezi, amely 2013-ban jó ötletnek tartotta Marosvásárhelyről Kolozsvárra költöztetni a fesztivált.

A Dialógus egyesület 93 ezer lejes finanszírozást kért a városházától a Le Grand Picnic-re. A finanszírozási kérelem szerint a rendezvény jellege multikulturális, zenei, művészi és szórakoztató lesz.

Horváth Anna alpolgármester a ziardecluj.ro hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a Le Grand Picnic valójában a Félsziget kolozsvári változata lesz. Főszervezője pedig nem más, mint Bodor László, aki 2013-ig a Félsziget fesztiváligazgatója volt.

Bodor szerint a franciaországi fesztiválok ihlették az ötlet megszületésekor, amelyeken az utcai színház, az utcazene játszik főszerepet. A nézőszámmal szembeni elvárások jóval kisebbek a Félszigetéhez képest: tízezres közönségre számítanak a Le Grand Picnic esetében.

A rendezvény összköltségvetése 279.500 lej, ebből 55.000 a zenekarok honoráriumát teszi ki. A szponzoroktól 100.000 lejes finanszírozást remélnek a szervezők – írja a román portál.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X