Orvosi lakások épülnek Szatmárnémetiben is


-A A+

A Studium Alapítvány péntek délben Szatmárnémetiben is elhelyezte az orvosi lakások alapkövét. Az eseményen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitika államtitkárhelyettes, egyházi elöljárók, a város alpolgármestere, a Bethlen Gábor Alap, a Prospero Alapítvány, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának képviselője, valamind az állandó támogatók, meghívottak, a sajtó képviselői.

Görgényüvegcsűr háziorvosának példájával kezdte beszédét Répás Zsuzsanna, hangsúlyozva, hogy harminc éve szolgál a faluban az orvos, akinek követendő a példája. Ehhez viszont támogatásokra van szükség, lakásokra, hogy a fiatal orvosok itthon maradhassanak, ne kényszerüljenek külföldi munkára. „A magyar kormány támogatja és a mjövőben is támogatni fogja a magyar orvosképzést, az orvos-társadalmat, a lakásépítést” – mondta az államtitkárhelyettes.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ödvözletét Erdei Dorocki István képviselő tolmácsolta, majd Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke foglalta össze az esemény jelentőségét. „Ennek a rendezvénynek az első mozzanata Sepsiszentgyörgyön kezdődött, amikor az ottani orvosi lakások alapkövét helyeztük el” – mondta. Azóta a háromszéki városban már felépült az épület, levakolva, a villany bevezetve, a tervek szerint novemberben készen is lesz.

Sepsiszentgyörgyön a projektben partnerei a Studium Alapítványnak a Kovászna megyei önkormányzat, Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és a Studium Alapítvány állandó támogatói. Az épület helyszínét előzetes egyeztetések alapján a helyi és megyei önkormányzattal, valamint a kórház vezetőségével tárgyalták meg. A választás a város belsejében található, a kórházi udvar szerves részét képező telekre esett, amit Kovászna megye tanácsa ajánlott fel.

Színészek is lakhatnak benne

Szatmárnémetiben több telek megnézése után választották a legmegfelelőbbet, amit meg is vásároltak a KIM támogatásával. A választás három különálló, de egymás mellett fekvő területre esett, így mintegy 1616 négyzetméter összfelületű telek képezi a Studium Alapítvány tulajdonát a Szamos partjának egy magasan fekvő részén, védett beltelken.

A teljes projektet, a kivitelezést Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke vezeti. A munkálatok befejeztével mindkét helyszínen egy 540 négyzetméter összfelületű épület három két szobás és három egyszobás összkomfortos, bérmentes lakással áll majd az igénylők rendelkezésére. A lakásokat a szatmárnémetiben tevékenykedő színházzal foglalkozó művészek is igénybevehetik, ezzel is megalapozva a Studium törekvését, hogy haza csábítsa és otthonmaradásra ösztönözze a fiatalokat.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X