Minden magyar gyermek számít: 30 ezer szülőhöz jutott el


-A A+

Az RMDSZ „Minden magyar gyermek számít” elnevezésű országos beiskolázási kampányának fő szakasza lezárult, de a következő hetekben is napirenden marad a kezdeményezés alapelve, amely arra ösztönzi a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy írassák magyar osztályba, iskolába gyermekeiket – tájékoztatott Magyari Tivadar, oktatásért felelős főtitkárhelyettes.

„Mivel ez már a harmadik kampány, ez megszokottá, természetessé vált, így a gondolatok, felhívások gyorsan, sok csatornán terjednek. Ma már messze túlnő a kezdeményező RMDSZ Főtitkárság keretein, csatlakoztak hozzá a történelmi egyházak, a sajtó, civil szervezetek, illetve a szórványkollégiumok. Az egyik leghangsúlyosabb partnerünk a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt”– hangsúlyozta Magyari, majd valamennyi partnernek megköszönte, hogy hiteles megszólalóként az üzeneteket elviszi Erdély minden sarkába, és a helyi közösség gondolkodásmódjának ismeretében az üzenet mellé teszi a maga meggyőző mondanivalóját.

A főtitkárhelyettes szerint több mint 1000 szülői értekezlet témája volt a magyar iskolák kiválasztása: voltak olyan iskolák és óvodák, ahol a párhuzamos román osztályba, csoportba járó gyermekek szüleit is meghívták, hogy megismerjék az anyanyelvű tanulás lehetőségeit és előnyeit.

„A kampány tulajdonképpen a magyar lakosság egy kisebb részét célozza meg, körülbelül 15 százalékát, mert a magyarság többségének szokása az, hogy magyar iskolát választ” – fejtette ki a főtitkárhelyettes.

Az RMDSZ főtitkársága 3000 plakátot és 40 ezer szórólapot nyomtatott, és a területi szervezetek segítségével mindenhova eljutották ezeket. A szórólapok a magyar tannyelv mellett szóló érveket tartalmazzák, de elmagyarázzák azt is, hogy az anyanyelvi oktatás sem az érvényesülést, sem a román nyelv elsajátítását nem zárja ki.

A sajtó kiemelt helyen foglalkozott a kezdeményezéssel, majdnem valamennyi magyar rádió és tévé társadalmi célú hirdetésként bejátszotta a főtitkárság felhívásait, de a nyomtatott sajtó is foglalkozott a témával.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X