Nagy tömeget vonzott Csíkszeredába a Sapientiás Nyílt Napok-sorozat


-A A+

Az idei évben is megszervezték a Nyílt Napok a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karain, melynek keretében középiskolás diákok látogattak el az egyetemre.

A Nyílt Nap nem csak azt jelentette, hogy be lehetett menni, nézelődni, hanem egy napra megtapasztalhatta a látogató, milyen a hangulat az egyetemen. „Célunk az volt, hogy lehetőséget teremtsünk a középiskolás, főként érettségi vizsga előtt álló diákok számára, hogy betekintést nyerjenek az egyetem működésébe” – olvasható az intézmény beszámolójában.

A Nyílt Napok programja minden nap egy általános egyetemi prezentációval kezdődött, ahol bemutatták az egyetem felépítését, a diákok megismerhették a Csíkszeredai Karok képzési kínálatát, versenyeket és az egyetemi diákéletet is. Ezt követte az egyetemi épülettel való ismerkedés, ugyanis a diákok körbejárták az épület látványosabb tereit, mint a bentlakást, a korszerűen felszerelt laborokat, a könyvtárat, a Tv stúdiót, vagy a Hallgatói Önkormányzat irodáját. A bemutatók és előadások után pedig gyakorlati foglalkozásokat tartottak. Minden tudományterület képviseltette magát, így voltak műszaki (mérnöki), társadalomtudományi, gazdasági és humán jellegű tevékenységek is.

Az öt nap alatt több mint 500 középiskolás vett részt 11 településről és 15 iskolából. Április 7-én a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium, a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont és székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont diákjai látogattak Csíkszeredába. Április 8-án a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző, a Nagy Mózes Elméleti Líceum, valamint a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor iskola diákjai vettek részt a foglalkozásokon. Április 9-én a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a Református Teológiai Líceum, a Berde Áron Szakközépiskola diákjai, a Korondi Iskolaközpont tanulói, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola tanulói voltak jelen, valamint a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai is. Április 10-én egy kisebb csoport látogatott meg a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Líceumból. Április 11-én pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói döntöttek a Sapientia EMTE látogatása mellett.

Az eddigi visszajelzések alapján a diákok barátságosnak, felszereltnek látták az egyetemet, ugyanakkor sokak véleménye változott pozitív irányba és vannak, akik már konkrét szakok iránt érdeklődnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X