Vakációs útlevél a szász erődtemplomok felfedezésére


-A A+

A szász evangélikus egyház az erődtemplomok népszerűsítése érdekében idén is úgynevezett vakációs útlevelet bocsájtanak ki és megszervezik a Fedezd fel Erdély lelkét című programot – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió. A vakációs útlevél 50 lejbe kerül. Ezért az árért összesen 27 történelmi műemléket lehet meglátogatni Erdélyben, köztük van a kerci apátság, a brassói Fekete-templom, a berethalmi erődtemplom.

A vakációs útlevelek tulajdonosait nem egyszerű turistákként fogadják, hanem tiszteletbeli vendégekként kezelik a műemlékek gondnokai. A németül Kirchenburgerpass-nak nevezett vakációs útleveleket április 20-ától október 31-éig használhatják fel tulajdonosaik. 

A Fedezd fel Erdély lelkét című program a tavaly rajtolt, akkor majdnem 250 ezer látogató jutott el szinte kétszáz erdélyi szász erődtemplomba, illetve középkori templomba. A legtöbben a brassói Fekete-templomot keresték fel, illetve prezsmeri, a szászhermányi, a szászfehéregyházi és a berethalmi erődtemplomokat látogatták meg.

A Fedezd fel Erdély lelkét című program célja nemcsak az, hogy ezeket a műemlékeket meglátogassák a turisták, hanem az is, hogy az erdélyi szellemi értékeket megismerjék és továbbterjesszék az idelátogatók. A program keretében több nyári rendezvényre is sor kerül, mint például orgonakoncertek, illetve a júliusi Szász hagyományőrző szokások hete és egy háromnapos triatlon, amelyet Szeben megyei erődtemplomok közelében szerveznek meg szintén júliusban.

Egy okostelefonra letölthető applikációt is kifejlesztettek a kezdeményezők, melynek segítségével minden hasznos információ megtudható a programban szereplő templomokról.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X