Eltűnt gyermeket keresnek a megáradt Teleorman folyóban


-A A+

FRISSÍTÉS: Hétfőn délben megtalálták Argeș megyében annak a 13 éves fiúnak a holttestét, akit vasárnap este óta keresett a család, majd hétfőn a menőalakulatok is. Eddig négyen vesztették életüket a hétvégi romániai árvizekben.

A fiú harmadmagával volt, amikor egy hídon megcsúszott és a Burdea folyó vizébe zuhant. A társai megijedtek és elszaladtak, csak miután előkerült a holttest, mondták el, hogy látták az esetet - számolt be a Digi24.ro hétfőn délután. A fiú tetemét körülbelül fél kilométerre találták meg attól a helytől, ahol vélhetően a vízbe csúszott.

Több halálos áldozata is van a húsvéti árvizeknek, egy Olt, illetve egy Prahova megyei férfi – közölte hétfőn Gabriel Oprea. A kormányfőhelyettes tájékoztatása egyikük a megáradt folyón próbált átkelni, és elsodorta a víz, másikuk egy hídról esett a folyóba, és megfulladt. További két személyt eltűntnek nyilvánítottak.

Az Argeș megyei Mirosi településen élő gyereket vasárnap este látták utoljára a szülei. A falubeliek egész éjszaka keresték, hétfő reggel pedig a 112-es hívószámon kértek segítséget. Az Argeș megyei katasztrófavédelem munkatársai szerint a gyermek a folyó megáradt vizébe csúszhatott, ezért mentőcsónakokkal keresték.

A Teleorman folyó több szakaszán is árvízriadó van érvényben, a mellékfolyásában található Vedea folyó pedig az éjszaka tetőzött, mintegy 14 település közvetlen árvízveszélynek van kitéve. A Vedea folyóra hétfőre vörös színű árvízriadót bocsátott ki a Román Vízügyi Hatóság. A Hotnews tájékoztatása szerint vasárnapról hétfőre virradóra a katasztrófavédelem alkalmazottai homokzsákokkal emelték mintegy 30 centiméterrel a megáradt folyók védőgátját.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X