Új iskolai tantárgy: a székelység történelme


-A A+

Látványos rendezvényen mutatták be kedden Csíkszeredában A székelység története című alternatív tankönyvet. A megyeháza gyűléstermébe a Boróka Néptánccsoport történelmi zászlókkal és teljes díszbe öltözött huszárok, vonultak be katonai indulót énekelve. A tankönyvet idéntől már kézbe is vehetik a VI.-VII. osztályos nebulók.

A könyvet, illetve a létrejöttének történetét Ferenc Salamon Alpár volt Hargita megyei főtanfelügyelő, a szerzői csoport koordinátora ismertette, aki elmondta, hogy a kiadványt „élőben" tesztelték a célcsoporton, vagyis 12 éves gyerekeken, és ha valamit nem értettek belőle, nem volt világos, azonnal javítani is tudták "hibát".0918 szekelyseg tortenete bemutato Ferenc Salamon Alpar Csikszereda 05

A tananyag hat nagy fejezetre, 22 leckére tagozódik, az Otthonunk a Székelyföld című bevezető lecke inkább természetföldrajzi szempontból alapozza meg a székelység történetét. A székelység eredetéről a szerzők az egymásnak ellentmondó elméleteket ismertetik anélkül, hogy valamely elmélet mellett állást foglalnának.

A tankönyvvel együtt a székelység története oktatásának a kerettantervét is kidolgozták. A tantárgyat hatodik és hetedik osztályban heti egy órában oktathatják a székelyföldi iskolákban.

Hermann Gusztáv Mihály főszerkesztő a szép számban összegyűlt hallgatóságnak elmondta, a könyv összeállításánál a legnehezebb feladatnak az összesen tíz társszerző munkájának, stílusának összehangolása bizonyult. De sikerült szerinte egy élvezetes, olvasmányos tankönyvet összeállítani, amely reményei szerint ugyanúgy élvezhető lesz egy unoka, mint egy nagyszülő számára.0918 szekelyseg tortenete bemutato Hermann Gusztav Mihaly Csikszereda 04

A történész tájékoztatása szerint A székelység történetét a Magyar Tudományos Akadémia irányelveinek megfelelően szerkesztették. Emiatt valószínűleg sok kritika éri majd a könyvet, számítanak is rá, de állnak elébe – tette hozzá a tankönyv főszerkesztője és egyben társszerzője.

"Minden tankönyv az ismeretekben lévő űrt próbálja pótolni, A székelység történetének is ez volna a szerepe. A székelység történelméről szóló, tudományos alapokon nyugvó ismereteknek a fiatal és idősebb generáció felé való közvetítése volt az elsődleges célunk" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Hermann. Hozzátette: akárcsak egy kémia vagy fizika tankönyv esetében, a székelységről szóló tankönyv esetében is az akadémiája álláspontját kell képviselni, és ezt tették ők is.0918 szekelyseg tortenete bemutato Csikszereda 03

"Minden iskolában használatos tankönyvnek tudományos alapokon kell állnia, márpedig egy országon vagy egy nemzeti közösségen belül a tudományosságot az akadémia képviseli, jelen tankönyv esetében az MTA. A könyvet valószínűleg jócskán éri majd támadás az akadémiaellenes körök részéről" – vélekedett.

Borboly ötlete volt

A könyv történetéről elmondta, körülbelül két éve kereste meg őt Borboly Csaba megyeitanács-elnök azzal a kérdéssel, hogy jó ötletnek tartja-e egy ilyen könyv kiadását. És mivel az ötlet jónak bizonyult, össze is verbuválódott a tankönyvhöz mérten igencsak szokatlan méretű szerzői kollektíva: összesen tíz társszerzője van A székelység történetének.0918 szekelyseg tortenete bemutato Csikszereda 08

A könyv szerzői: Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József; szerkesztői Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt; illusztrálta Gyöngyössy János. A borítón látható térképek Tamás Sándor gyűjteményéből származnak.

Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Kiadó és támogató: Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Hargita Megye Hagyományőrzési Forrásközpont.

Az iskolák egyharmadában választható tantárgyként, kétharmadában pedig délutáni történelemköri foglalkozásként ajánlják a székelység történetét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X