Prahova völgye: hercehurca egy agresszív medvével


-A A+

Szabadon kóborol egy agresszív medve a Prahova völgyében, kilövésére engedélyt is szereztek, de egy alapítvány azt ígérte, hogy átveszi a nagyvadat, a napokban azonban visszalépett.

A prahovai erdészet képviselői szerint a medve kiszámíthatatlanul viselkedik, a környéken lévő Azuga és Buşteni üdülőtelepekre is többször ellátogat.

Sorin Vintilă az erdészet képviselője elmondta: több hónapja megfigyelés alatt tartottak három medvét, amelyek gyakran lejártak kukázni a lakott vidékekre, ezekre a vadakra kilövési engedélyt is szereztek. Két medvét még augusztus elején kilőttek, ezután egy brassói állatvédő szervezet állatgyilkolással vádolta a hatóságokat, és azt ígérve, hogy átveszik a nagyvadat, arra kérték fel az illetékeseket, hogy ne lőjék ki a harmadik medvét.prahovaimedve

„A közelmúltban az alapítvány újból jelentkezett, közölte: meggondolták és mégsem viszik el a medvét. Nem tudjuk, ha a döntésük kapcsolatban van azzal, hogy a napokban Dâmboviţa megyében emberek vesztették életüket medvetámadás miatt" – nyilatkozta a Sorin Vintilă. Hozzátette: az agresszív állatot továbbra is figyelemmel követik. Szakemberek szerint Prahova völgyében mintegy 40 medve él.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X