Kétszázötven lejre büntették az italozó magyar fiatalokat


-A A+

Fejenként kétszázötven lejre büntették a rendőrök a Kolozsvár Főterén italozó magyar diákokat – tudta meg a maszol.ro annak a diáknapokon versenyző csapatnak az egyik képviselőjétől, amelynek három tagját pénteken köztéren történő szeszesitalfogyasztás miatt feltartóztatták a hatóságok.

„Mindenki saját felelősségére italozik a KMDSZ Diáknapokon, a társaimnak pechjük volt, amikor elkapta őket a rendőrség” – mondta el lapunknak a fiatalember, K. J.. Hozzátette, a diáknapok alkalmával szokásos citytour idején a legtöbb csapatnál van szeszesital, ennek ellenére eddig még soha nem fordult elő, hogy az italozás miatt randalírozás legyen, és arról sem tud, hogy eddig valakit megbüntettek volna emiatt.

„A KMDSZ-t semmilyen szinten nem kompromittálhatja az eset, hisz ők az esemény előtt minden résztvevővel aláíratnak egy nyilatkozatot, amelyben a diákok tudomásul veszik a szabályzatot. Ennek része az is, hogy ne alkoholizáljanak közterületen, vagy ha mégis előfordul, saját felelősségre teszik azt” – magyarázta K.J.

Mint arról beszámoltunk, egy román hírportál hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint magyar diákokat kapott el a rendőrség pénteken, amint közterületen italoznak. A KMDSZ szervezői nem tudtak az incidensről.








EZT OLVASTA MÁR?

X