Előkészítő osztályok: Funeriu visszavágott Pontának


-A A+

Daniel Funeriu oktatási ügyekért felelős államelnöki tanácsadó nem hagyta szó nélkül Ponta Victor miniszterelnöknek azt a szerdai kijelentését, miszerint az előkészítő osztályok bevetése „butaság volt és káoszt okozott".

A volt oktatási miniszter emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, amikor a jelenlegi kormányfő „buzgón a doktori dolgozata plagizálásával foglalkozott", a jelenlegi oktatási tárcavezető, Ecaterina Andronescu elrendelte, hogy a 6 éves gyerekeket ne óvodába, hanem iskolába járassák.funeriu

„A káoszt Ponta okozta"

„Az évkezdéskor keletkezett káoszt Ponta okozta azzal, hogy három hónap alatt négy oktatási minisztert cserélt, akik plagizáltak vagy szakszervezeti vezetők voltak" – fogalmazott az államelnöki tanácsadó. Hozzátette: nem is volt arra lehetőség, hogy a tanév rendben induljon, hiszen az új kormány politikai alapon lecserélte azokat a tanfelügyelőket és iskolaigazgatókat, akik ezt a folyamatot előkészítették.

Funeriu azt üzente a szülőknek, hogy ha Ponta visszavezeti az előkészítő osztályokat az óvodákba, a 3 éves kisgyerekeknek nem lesz majd hol tanulniuk, ugyanis ezek az intézmények hatalmas helyhiánnyal küszködnek. „Mi lennénk az egyetlen állam Európában, ahol négy éves volna az óvoda" – mutatott rá a volt tanügyminiszter.

Pedagógusokat kellene elbocsátani

Kifejtette: az újabb módosítás esetén az óvodában alkalmaznák vagy elbocsájtanák azokat a tanítónőket, akiknek most negyedikes diákjaik vannak. „Mi lesz azokkal az osztálytermekkel, amelyeket a nulladikosoknak rendeztek be, üresen maradnak? A 7 éves gyerekeket óvodában hagyják a 3 évesekkel együtt?" – vetette fel a kérdéseket Funeriu, aki szerint idén az óvodai iratkozás gond nélkül zajlott le.ponta

Az oktatási tárca korábbi vezetője azzal vádolta Pontát, hogy késleltette az előkészítő osztályok bútorzatának beszerzésére kiírt versenytárgyalást. „Május 18-án Ponta leállította a minisztérium által elindított átlátható beszerzési folyamatot, és a pénzeket kiosztotta az iskolák vezetőségének, akik nagy késéssel vásárolták meg a bútorokat" – magyarázta Funeriu.

Hangsúlyozta: ha Ponta nem tudja miről beszél, legalább az EU-s országok modelljeit „plagizálja". A 20 ezer 6 éves kisdiák előkészítőbe való áthelyezésével azoknak a gyerekeknek a helyzete rendeződött, akik nem voltak sem iskolások, sem óvodások – tette hozzá az államelnöki tanácsadó.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X