Sikeresen lezajlott az Időutazók vetélkedő döntője


-A A+

Szombaton rendezték Kolozsváron, a KMTI (Kolozsvári Magyar Történeti Intézet) székhelyén az “Időutazók” elnevezésű középiskolás történelmi vetélkedő döntőjét. A döntő megmérettetésen a diákok először egy 30 kérdésből álló tesztet oldottak meg, majd pedig történelmi szerepjátékokat adtak elő egy szakmai zsüri előtt, melynek tagjai a következő személyek voltak: Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnöke, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Sályi Lőrinc, konzul, Pál Judit, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója, valamint Hunyadi Attila Gábor, adjunktus.

A kitűzött díjak mellett a döntősök és a vezetőtanárok különdíjakban is részesültek Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Rektori Hivatala, az Iskola Alapítvány és a Magyarországi Oktatáskutató Intézet jóvoltából. Soós Anna és Nagy László rektorhelyettesek minden résztvevőnek diplomát osztottak.

A történelmi vetélkedő győztese a brassói Áprily Lajos Főgimnázium diákja, Ugron Loránd lett, második helyen Bedő Kincső-Réka végzett Kőhalomból, a harmadik díjat pedig Timár Norbert, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákja nyerte el. Ők az elismerés mellett 500, 300 és 200 eurós pénzjutalomban részesültek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X