Idén erdélyi önkéntesek is építik a Szeretethidat


-A A+

Május 16–17-én Erdélyből is több csoport bekapcsolódik a Szeretethíd önkéntességi mozgalmába, amely a teljes Kárpát-medencét átöleli olyan fiatalok és idősek feladatvállalásai révén, akik valamilyen módon könnyíteni szeretnének a környezetükben élők terhein, szebbé tennék településüket, a számukra fontos helyeket, szeretnének ott lenni, ahol szükség van rájuk – hidakat építeni. 2013-ban 16 ezer önkéntes vett részt az évente szervezett akcióban.

„Szeretnénk, ha a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési és ökológiai területen valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek.” - olvasható a Szeretethíd honlapján.

Ez az első év, hogy Erdély is hivatalosan bekapcsolódik a rendezvénybe, amelyet a Magyar Református Szeretetszolgálat hívott életre 2009-ben. „Hidat építünk rászorulók és segítők között, generációk között, templombajárók és kevésbé egyházközeli emberek között” - fogalmazott Gyéresi Blanka, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) területén az Erdélyi IKE által megbízott koordinátor.

Mint lapunknak elmondta: összesen tizenegy csoport regisztrált Erdélyből, vannak köztük Kolozsvárról, Kalotaszegről, Maros megyéből és Háromszékről is többen. „Nagyrészt már tudták, hol és miben szeretnének segédkezni, de volt olyan csoport is, hogy együtt keresgéltünk a környéken a lehetőségek között” - avatott be a koordinátor. A többi csapat tagjai idős- és gyermekotthonokat látogatnak, kaput festenek, kerítést javítanak, templomkertet és templombelsőt takararítanak, temetőtakarításban vesznek részt, szemétgyűjtést végeznek.

Ezekhez a csoportokhoz csatlakozhatnak még, akik nem regisztráltak, de szívesen segítenének. Annak függvényében is választhatnak, hogy mennyi időt tudnak az önkéntes tevékenységre fordítani, vannak ugyanis csapatok, amelyek két napon át dolgoznak, mások csak szombaton, illetve olyan munkák is vannak, amelyek fél nap, néhány óra alatt lebonyolíthatók.

De nem csupán a segítségnyújtás a lényeg, hanem a közösségi munka is, annak bizonyítása és megélése, hogy az elszigetelődés irányába haladó világban létezik még a jó célokért való közösségi összefogás. Ahogy a Szeretethíd honlapján olvasható: „bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés.”








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X