Kecskeméti orvosok tartanak vizsgálatot Gyergyóalfaluban


-A A+

Bács-Kiskun megyei orvosok érkeztek Gyergyóalfaluba, hogy Hargita Megye Tanácsának egészségügyi szűrőprogramjában részt vegyenek. A kecskeméti kórház szakorvosai munkanapokon 9 és 16 óra között végzik a vizsgálatokat május 12-től 16-ig. Ez alkalommal kilenc orvos, köztük endokrinológus, nőgyógyász, bőrgyógyász, sebész, gyermekorvos és ideggyógyász érkezett Alfaluba, akik EKG- és kétféle ultrahangvizsgálatot végeznek, emellett mobillabort helyeztek üzembe, amelyben 10-15-féle vizsgálat elvégzésére képesek. A Bács-Kiskun megyei orvoscsoport Hargita Megye Tanácsával, a helyi önkormányzattal, valamint a gyergyói Caritasszal együttműködve vesz részt a programban.

Az orvoscsapat mellett Bányai Gábor, magyarországi parlamenti képviselő, Bács-Kiskun megye közgyűlésének korábbi elnöke is ellátogatott május 14-én Gyergyóalfaluba, hogy tájékozódjon a program lefolyásáról.

„Amíg szükség van ránk, addig szívesen jövünk minden esztendőben, hiszen számos székelyföldi faluban a távolságok miatt sok gond adódik az orvosi ellátásban. Mivel Kecskeméten kiváló kórházunk van, orvosaink felkészült szakemberek, akik mind komolyabb betegségek megelőzésében, mind újak kialakulásának első stádiumában sokat segíthetnek a pácienseknek. Jó példa ez az összefogásra, hiszen a programot a magyar kormány, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés és Hargita Megye Tanácsa is támogatja” – nyilatkozta Bányai Gábor.

Nagy érdeklődés övezte a héten az alfalvi szociális központban zajló szűrőprogramot, sokan vizsgáltatták meg magukat, illetve hozták el gyermeküket is. Mórcza György, az orvoscsoport vezetője számolt be a vizsgálatok menetéről.

„Minden alkalommal jóval többen érkeznek a vizsgálatokra, mint ahányan eredetileg bejelentkeztek. Úgy tervezzük, hogy naponta 80-100 beteget fogadunk, de ennek mindig a többszörösét vizsgáljuk meg. Ennek egyik oka, hogy nemcsak Alfaluból, hanem a környező településekről is érkeznek hozzánk, és mi természetesen nem küldünk el senkit” – mondta az szakorvos.

A magyarországi orvosok gyógyszeres kezelést nem javasolhatnak, ellenben terápiás kezelésre, illetve további vizsgálatokra küldhetik a beteget. Ezen a héten például a kardiológiai szűrővizsgálaton egy férfinál infarktusveszélyt diagnosztizáltak, őt azonnal be is utalták a gyergyószentmiklósi sürgősségi kórházba, azóta telefonon tartják a kapcsolatot vele és nyomon követik állapotát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X