Az almalétől a civil kasszáig: Civil Napok Sepsiszentgyörgyön


-A A+

A nonprofit szervezetek forrásszerzési lehetőségeiről értekeztek a hétvégén a Civil Napok résztvevői Sepsiszentgyörgyön. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, a jelenlévők a tapasztalatcsere során hasznos információkhoz jutottak – tájékoztattak az szervezők, akik szerint ilyen eseményekre nagy igény van, ezért a konferenciát jövőre is meg szeretnék rendezni.civilnapok3

Pénteken a Bethlen Gábor Alappal kapcsolatos kérdéseikre kaphattak választ az érdeklődők a több mint kétórás közvetlen beszélgetés során. Szombaton a Kovászna Megyei civil alap működésével, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályáztatási rendszerével ismerkedhettek a résztvevők.

A legtöbb kérdés az elbírálási folyamatot és az elszámolást, valamint a meghívásos pályázatok kedvezményezetteinek kiválasztási módját érintette. A jelenlevők Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont programigazgatójának Forráslehetőségek tehetséggondozára című előadását hallhatták.civilnapok10

A pozitív gyakorlatokról és új forrásszerzési módszerekről elsőként Berszány Tibor a Bertis kft. tulajdonosa beszélt, aki a versenyszféra oldaláról közelítette meg a témát a Közösségi Kártya működésének egyik fontos szereplőjeként. Az előadássorozatokat az Udvarhelyi Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatónője folytatta, aki a Kaláka programot, – amely során több mint 12 közterületet (játszótereket, zöldövezetet) sikerült felújítani – valamint az „Igyon egy pohár almalevet Udvarhelyszékért" akciót ismertette, amely során egy közösségi alapba gyűjtenek. Ez az alap vidéki ötletek megvalósítását segíti majd.civilnapok2

A Civil Kassza elnevezésű projektet Furus Levente mutatta be, aki a CIVEK képviseletében vett részt a konferencián. Ez a program segítséget nyújt a bekapcsolódott szervezetek számára a pénzügyi szezonalitás okozta problémák kiküszöböléséhez.civilnapok4

Végezetül pedig Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója mutatta be az általa vezetett alapítvány legaktuálisabb kezdeményezését, a Tekerj egy jó célért című akció, amelynek fő célja négy kiemelkedő sporteredményekkel büszkélkedő tehetséges fiatal támogatása.civilnapok1

További program

A hétvégi szokatlanul rossz idő miatt a Civil Napok egyik jelentős programpontját, a Civil Sétányt egy későbbi időpontra, október 3-ára helyezték át. A bejelentkezett szervezeteknek másfél hét múlva nyílik lehetőségük a bemutatkozásra, tevékenységeik ismertetésére és a sétányra eltervezett programjaik megvalósítására.

A Civil Napok programsorozatot a Civilek Háromszékért Szövetség és a Kovászna Megye Tanácsa közösen szervezett meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X