A gyergyóalfalvi Balázs József festőművész, tanár és a csíksomlyói zarándokok vezetője már 22. alkalommal vág neki a megpróbáltatásokkal teli útnak. Mi a pünkösd mozgatórugója? Mi veszi rá arra, hogy huszonkettedszer is gyalogoljon 130 kilométert a Szűzanya kedvéért? 

 Éveken át ugyanabban a kék, félig elnyűtt esőköpenyben, lassan már évezredesnek is mondható szalmakalapban és az igazi ereklyének számító, fából ácsolt kereszttel rója az utat a pünkösdi hét öt napján a gyergyóalfalvi Balázs József.  A virágkoszorús fakereszten minden évben egy új rovás jelenik meg – idén a huszonkettedik – ez jelzi az évek múlását, amolyan Mária-számláló módra. De csak akkor rója rá, amikor hazajött, előtte nem vési rá sohasem, mondja a tanár-festőművész.

Farkasszemet nézni az úttal

Pünkösd hetének csütörtök napján van az indulás, rá következő hétfőre az érkezés. Öt teljes nap. „Úgy vágyom, hogy Somlyóra induljak, mint az ember, aki nagyon fáradt, és arra vágyik, hogy aludjon egyet. Vagy amikor arra vágysz, hogy tiszta levegőt szívhass. Méregtelenítés ez a szervezetnek szellemileg, fizikailag. Öt nap. Az élet legkellemesebb öt napja. Akármilyen kínokkal járjon is, a megpróbáltatások megszépülnek”, lelkesedik a zarándok. Pedig hétfőn esett, kedden esett, szerdán esett és könnyen lehet, hogy csütörtökön is esni fog" – fejtette ki a maszol.ro-nak.

Balázs József azt mondja, az Isten sem tehet mindenki kedvére, hiszen a gazdálkodó az esőnek örvend, a vakációt váró gyerek a napsütésnek, a zarándok a hűs felhőnek, nem teremthet tehát tökéletes időjárást, különösen, ha az Istennek is csak két dolog sikerült tökéletesre: a tavasz meg a ló. „Amilyen az idő, olyant töltünk!” – mondta egyszer nevetve, néhány évvel ezelőtt a zarándoklaton. Nem is mondta, kiáltotta, hiszen ömlött az eső, mintha dézsából öntenék és csak kiabálva lehetett túlharsogni a csűr tetején idegesen kopogtató esőcseppeket.

Az alfalvi búcsújáróknak a gyalogos zarándoklat és búcsús szentmisén való részvétel történelmi jelentőségű tény, és ezért talán többet is jelent, mint másoknak. Csíksomlyóhoz rendkívül erős múltbeli hit köti az alfalviakat, és ezt nem mondhatja el magáról egyetlen más falu sem. A legenda szerint ugyanis 1567-ben a gyergyóalfalvi István pap vezetésével győzték le János Zsigmond erdélyi fejedelem seregeit és erre a győzelemre emlékeztet minden pünkösdi búcsú.

A zarándoklat nem kirándulás

„Emlékszem, egyik évben tíz kilométerrel többet mentünk az eső miatt, nem tudtunk rövidíteni, mert a patak úgy ki volt öntve, hogy nem tudtunk átkelni rajta. Az út háromnegyed részén az eső vert. Eső, havas eső, jégeső, minden volt. De, hogy teljes legyen a búcsús időjárás, a szél is fújni kezdett, oldalról fújt, teljes erejével. Abban az évben kilencvenegy személy nekivágott ennek a hosszú és megpróbáltatásokkal teli útnak, és nagyon kevés kivétellel mind gyalog jöttek vissza. Aki közben feladta, az sem a testi, inkább a lelki fájdalom miatt adta fel”, emlékszik vissza a festőművész.

Megy a lélek a szekéren

A gyaloglás komoly megerőltetés annak, aki nem szokott hozzá. De talán nem is a test fárad el, hanem a lélek, fogalmazza meg tapasztalatait a zarándokok vezetője. Szerinte ez az út nem fizikailag próbálja meg az embert, hanem lelkileg. Aki erre lelkileg érett, az minden fizikai nehézséget könnyűszerrel áthidal.

"Az ember lelkében, ha megjelenik a gondolat, hogy gyalog kell mennie a Csíksomlyói Máriához, kételkedhet az erőben, de ha van lelki késztetés, indulni kell. Őt már megszólította a Babba Mária, meghallotta a hangot, már csak erőt kell kérni hozzá. Mert aki úgy érzi, nem bírja, akinek a lelki érettsége gyenge lábakon áll, fel lehet kérezkedni a szekérre, de huszonkét év alatt azt tapasztaltam, sosem a test, hanem a lélek ül fel a szekérre" – vallja a zarándok. Mint meséli, az ütem nem megerőltető, mindig a leggyengébbhez alkalmazkodnak, mert minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem. "Odafigyelünk egymásra, mert ez az út a szeretetről szól, nem a vitézségről” – magyarázza.

A kegyelem, mint hajtóerő

A zarándokok már tudják: Babba Mária évről évre felteszi nekik a kérdést: tényleg hozzám indultatok? Vagy csak kirándulni? Bíztok-e? Bíztok-e egy ilyen helyzetben, elég erősek vagytok-e? Hiszitek-e, hogy gondviseléssel vigyázom az utatokat? „Bizony, nem szégyellem bevallani, néha igenis elsírtam magam az úton. Csak mentem és hulltak a könnyeim. És nem tudtam, hogy miért. És amikor az ember minden ok nélkül sírni kezd, az a lélek szóváltása Istennel. A kegyelem elfogadásának hálaadó ereje ez”, avat be lelkének titkaiba a zarándok.

Évente egyre többen indulnak Csíksomlyóra a gyergyóalfalvi keresztaljával. 2013-ban több mint kétszáz zarándokot vezetett a kegyelem Babba Máriához, idén a csütörtöki indulásnál 160-nál több ember gyűlt össze, de menet közben még nő a zarándokok létszáma. 

Hétfő a hazaérkezés napja, amikor a falu apraja-nagyja kivonul a határba és ott várják a gyalogosokat. Virágok a kalapban, a kézben, hátizsákon, a házak előtt kalapjukat emelgető bácsik, szemüket törölgető nénik áldják a hazatérőket. Boldogan veszik karjaikba itthon hagyott kisgyerekeiket az anyák, lélekmelengető öleléssel üdvözlik egymást a testvérek, családtagok. Aztán együtt vonul mindenki a templomkertbe, fejet és zászlót hajtani István pap szobra előtt és hálát adva a kegyelemért, elénekelni már itthon is a Csíksomlyói Szűz Mária himnuszát.