Így „ortodoxosítja” az állam az oktatást


-A A+

A romániai oktatás "elortodoxosításával" vádolja a tanügyminisztériumot több civil szervezet, amiért együttműködési megállapodást kötött az ortodox egyházzal. Ennek értelmében ezentúl a vallástanárok kinevezése csak az ortodox egyház beleegyezésével történhet meg, a pópák pedig a tanfelügyelőségi bizottságokban is részt vehetnek.

A Román Szekuláris Humanista Egyesület (ASUR) elnöke, Toma Pătraşcu a maszol.ro-nak elmondta, miután miniszter elutasította a dokumentum közzétételét, még gyanúsabbá vált számukra a felek közti megállapodás. Ezért tüntetéseket szerveztek országszerte március utolsó csütörtökétől, amelynek eredményeképpen végül június másodikán, hétfőn elérhető lett a dokumentum. Ebből pedig már világosan látszik, mondta Pătraşcu, hogy a félelmeik beigazolódtak.

"Az egyház befolyást gyakorol az államra azáltal, hogy egy vallástanár alkalmazásához előbb az ortodox egyház „áldását” kell megkapnia, hiszen ezek a pedagógusok az államtól kapják a béreiket" – fogalmazott az egyesület elnöke. Elmondta azt is, nem lehetünk biztosak abban, hogy az egyház képviselői csak a vallásórákra lesznek majd kíváncsiak, mert a törvény nem tiltja, hogy a tanfelügyelőségi bizottságok meghívottjaiként más órákat is felügyelhessenek.

Remus Pricopie oktatási miniszter a Mediafaxnak azt nyilatkozta, ahogyan a katonai vagy egészségügyi oktatás esetén, úgy a vallást tekintve is együttműködnek a felek, szó nincs arról, hogy az ortodox egyház beleszólna az állami kérdésekbe.

Pătraşcu arról is említést tett, hogy egy bukaresti iskolát kápolnává változtatott az igazgató azáltal, hogy előírta: a tanárok kezdjék imával az órákat. Máshol is tapasztalnak visszaéléseket: például azt írták elő vallástanároknak, hogy gyűjtsenek információt a neoprotestáns egyházak helyzetéről egy adott iskolában. Az ASUR célja éppen az, hogy az embereket érzékenyebbé tegyék az állam és egyház kapcsolatát illetően – magyarázta az egyesületi elnök.

Elérték például, hogy a vallástankönyvek esetén törvény írja elő: nem szabad erőszakra buzdítaniuk a gyerekeket, és intoleránsnak lenniük más vallásokkal szemben – igaz, a megfogalmazás szerint csak a más keresztény egyházakra érvényes a szabályozás, a muzulmánokat például továbbra is szidalmazhatják.

Pătraşcu úgy fogalmazott, nem szabad hagyni, hogy az ortodox egyház mellett a továbbiakat diszkriminálják, a BOR pedig rátelepedjen az állami oktatásra, ezért a tüntetéseket huszadikáig folytatják majd.

Következnek a magyar egyházak

Király András oktatási államtitkártól megtudtuk: az oktatási törvény értelmében a jogszabály életbe lépésétől számított hat hónapon belül valamennyi, Romániában elismert egyházzal együttműködési megállapodást kellett volna kötnie a minisztériumnak. Tájékoztatása szerint 2011-ben Markó Béla akkori miniszterelnök-helyettessel együtt felvetették Daniel Funeriu tárcavezetőnek, hogy kössenek megállapodást a magyar történelmi egyházakkal is, ám azt a választ kapták, hogy még az ortodoxokkal sem született ilyen egyezség.

"Úgy látom, hogy most az ortodoxokkal leültek tárgyalni, a magyar történelmi egyházakkal még nem" – fogalmazott az államtikár. Király azonban bizakodó: szerinte együttműködési megállapodások születnek majd a magyar egyházakkal is. Hangsúlyozta: e paktumok révén az egyházak nem telepednek rá az oktatásra, csupán beleszólási jogot kapnak a vallásórákkal kapcsolatos kérdésekbe.

Az államtitkár ezért fölöslegesnek tartja azokat az aggályokat, miszerint az ortodox egyház nem csak a vallásórákat ellenőrizheti a jövőben, hanem akár egy biológia- vagy történelemórát is, hiszen a biológiaoktatásban az evolucionizmus helyett a kreacionizmust vallja az egyház, és több történelmi kérdést is másként ítél meg.

Az ortodox vallástankönyvek visszásságaira már 2012-ben felhívta a figyelmet több civil szervezet. A tankönyvekben többek között arra biztatják a gyerekeket, hogy ne beszélgessenek vagy játszodjanak máshitű vagy hitetlen társaikkal, azt írják, hogy a nők és férfiak vagy a hívők és hitetlenek nem egyenlők. Az egészségügyi problémákra csak egyetlen gyógyírt javasolnak, az imát, mellőzik a tudományos tényeket, van tankönyv, amely azt írja, az Univerzum mindösze hatezer éves, máshol a kreacionizmust említik tudományos tényként.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X