Háromszék: már nem kötelező a kétnyelvű reklám


-A A+

Első fokon érvénytelenítette a Kovászna megyei törvényszék Sepsiszentgyörgy városi önkormányzatának azt a határozatát, amely közterületen kétnyelvű - román és magyar - reklámozásra kötelezi a magáncégeket - adta hírül kedden az Agerpres.

A törvényszék döntését Codrin Munteanu prefektus ismertette, aki elmondta, hogy kedden kapta meg a törvényszéki döntés indoklását. A tavalyi önkormányzati határozatot a kormányt képviselő prefektusi hivatal támadta meg a bíróságon.

A prefektus szerint az indoklásból kiderül, hogy az önkormányzat nem kötelezheti a magyar nyelv használatára a versenyszférában tevékenykedő cégeket, és bírságot sem róhat ki azon cégekre, amelyek nem biztosítják a román nyelvű reklámok magyarra fordítását.

A törvényszék ítélete nem jogerős.

A városi önkormányzat tavaly októberben fogadta el a határozatot. Sztakics Éva alpolgármester az MTI-nek akkor elmondta: a határozat értelmében a városban reklámozó cégek által elhelyezett feliratok legalább 50 százalékának magyar nyelvűnek kell lennie. A város önkormányzata azért tette kötelezővé a kétnyelvű feliratozást - magyarázta az alpolgármester -, mert nagyon sok vállalkozó hanyagságból nem élt a kétnyelvűség lehetőségével, s csak román reklámfeliratokat helyeztek el a közterületen. Az elöljáró szerint a határozat nem vonatkozik a kereskedelmi egységekre, csak azokra a reklámokra, amelyek közterületen vannak.

Antal Árpád polgármester úgy indokolta a határozatot, hogy a 75 százalékban magyarok lakta városban a köztéri reklámozásban is biztosítani kell a "nyelvi egyensúlyt". Az önkormányzat 300 lejtől 2500 lejig terjedő bírságot szabhat ki az "egynyelvű" reklámozókra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X