Az olcsó gyógyszerek lekerülnek az ártámogatott listáról


-A A+

A 10 lejnél olcsóbb, kevésbé fontosnak minősített gyógyszereket törlik az ártámogatott gyógyszerek új listájáról, mert azokat meg tudja fizetni a biztosított, az egészségügyi alapot viszont évi 20 millió euróval terhelik meg – közölte a hét elején Vasile Cepoi egészségügyi miniszter.

„Az egészségbiztosítási alapcsomag választ ad a lényeges kérdésre: milyen kockázatra kötünk biztosítást? Nagy kockázatra, azaz olyan betegségre, amelynek a kezelését nem engedhetjük meg magunknak, mint például a rák vagy a cukorbetegség, illetve enyhébb betegségre, mint a légúti megbetegedés" – nyilatkozta Cepoi a ZF Pharma Summit 12 kerekasztal-beszélgetésen.FARMACIE 21

Az egészségügyi miniszter aggodalmának adott hangot, amiért szerinte az új egészségügyi törvényhez a közvélemény, a szakmai egyesületek, a páciens-szövetségek és a szakszervezetek közömbösen viszonyulnak.

„Nagyon kevés javaslat érkezett a közvitára bocsátott tervezethez. A megfontolandó javaslatok inkább formaiak, és nem tartalmi vonatkozásúak. Vannak olyan javaslatok is, amelyeknek semmi köze az egészségügyhöz, mint a Román Kulturális Intézet felszámolása, vagy az, hogy a hippokratészi esküt a Biblia mellett tegyék le" – magyarázta Cepoi.

A tárcavezető megismételte: a román hatóságok és a nemzetközi intézmények közötti megállapodás értelmében az egészségügyi törvényt december első felében kezdi el megvitatni a parlament.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X