Táncokkal zárják Szatmár Megye Napjait
Szatmárnémeti régi és új városközpontjában másodszor rendezték meg e hét végén Szatmár Megye Napjai kulturális és hagyományőrző találkozót. Ha szombat elsősorban a nagyobb koncertek, valamint a kulináris élmények –bográcsos, gulyás, halászlé, töltött káposzta, százféle tészta és természetesen a jó borok és pálinkát kóstolásának napja volt – vasárnap külön is bemutatják kulturális műsoraikat a községek. Az előzetes program szerint ezeket elsősorban a népi tánc uralja. Többek között pódiumra, azaz utcára lépnek a bogdándi, szamoskrassói, szatmárhegyi, egri, avasújvárosi magyar és a tasnádi német tánccsoportok, de olyan különlegességekben is részese lesz a nagyérdeműnek, mint a kaplonyi asszonykórus műsora. A parádét a Transzilvánia Táncegyüttes fellépése zárja.
A háromnapos rendezvényen a megye mind az 53 községe igyekezett megmutatni valami sajátosat önmagából, ami talán az avasi tájegységhez tartozóknak románoknak sikerült legjobban. A magyar községek valamivel visszafogottabbak voltak, ami egyebek mellett arra utal, hogy inkább az augusztus végén tartandó Pártiumi Magyar Napokon szeretnének jobban kitárulkozni. A finom italok és a jó ízű hagyományos ételek tekintetében viszont ezúttal is a magyar és svábfalvak voltak sikeresebbek.
- 35807 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35809 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35809 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35810 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35812 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35812 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni