Multifunkcionális központ egy sepsiszentgyörgyi kazánházban


-A A+

Szociális-, oktatási- és kulturális rendezvényeknek otthont adó, multifunkcionális központtá alakították az Őrkő negyedi kazánházat Sepsiszentgyörgyön. Az új létesítményt a több mint 1500 fős őrkői roma közösség számára hozta létre a helyi önkormányzat. Oda költöztetik a közösségfejlesztési iroda egyes szolgáltatásait, így például a következőkben szociális tanácsadást, ügyintézést lát el a helyszínen egy önkormányzati alkalmazott. N-Szt-Fulop fotoHenningJanos-1501

A központ közvetlen szomszédságában működő Néri Szent Fülöp iskola tanítás utáni tevékenységeket, sportrendezvényeket szervez a helyszínen, de különböző ünnepségek is itt fognak megtartani -jelentette be Sztakics Éva szentgyörgyi alpolgármester. Hozzátette: az önkormányzat 1,5 millió lej uniós támogatást nyert a régi kazánház rehabilitálására, így mindössze 50 ezer lej volt az önrész.

A tervezést és a kivitelezést helyi cégek végezték el alig 5 hónap alatt. Az épületet kívül és belül is térfigyelő kamerákkal szerelték fel. Tankó Vilmos, a közösségfejlesztési igazgatóság vezetője elmondta: az őrkői roma közösség nagyon ragaszkodik létesítményeihez, hiszen több mint tíz éve a közelben felépített Roma Közösségi Házban se volt rongálás, egy évtized alatt mindössze egy ablak törött be. N-Szt-Fulop fotoHenningJanos-1508

Az őrkői roma negyedben megépültek a közösség fejlődéshez szükséges intézmények: az iskola, a közösségi ház és most ez a multifunkcionális központ, még egy közfürdőre lenne szükség - fogalmazott Tankó Vilmos. Rámutatott: a szegénység az, ami továbbra is állandó, de ahhoz, hogy ezen változtatni tudjanak, az is szükséges, hogy a romák akarják a változást és többet tegyenek ennek érdekében. "A változtatást a fiatalok által lehet elérni, ezen a téren már nagy előrelépést jelent, hogy jelenleg 470 gyerek jár az őrkői iskolába" - tette hozzá Tankó. Az önkormányzat tervei szerint hamarosan köztéri játszóteret is építenek a közösségi ház mellé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X