Először mártóztak meg a levéli tóban az életüket vesztett székely fiúk
Először ment bele a horgásztóba az a két csíkszeredai fiatal, aki csütörtökön életét vesztette a magyarországi Levélen – tudta meg a maszol.ro a tragikus esemény harmadik résztvevőjétől. Váta Csaba megrendülten mesélte portálunknak, hogy Sorbán Zsolt és Szász Csongor Balázs nem tudtak úszni, de ez nem tartotta őket vissza attól, hogy megmártózzanak a vízben.
Mint korábban írtuk, tűzoltók, polgárőrök, helyi civilek és búvárok is kutattak a két eltűnt fiatalember után pénteken a levéli horgásztóban. Csak a fiatalok ruhái, iratai árválkodtak a parton. A Kisalföld úgy tudja, hogy csütörtök éjszaka, egy kiadós italozás után hárman indultak fürödni. Közülük csak Váta Csaba ért partot. Mivel nem találta társait, kétségbeesetten hívott segítséget.
A csíkszeredai fiatalember közösségi oldalán több olyan kép is van, amelyen egy tó előtt pózol. Kérdésünkre megerősítette, hogy ebben a tóban történt a dráma. Elmondta még, hogy bár valóban gyakran jártak ki a levéli horgásztóhoz, most mártóztak meg benne először.
Váta Csaba nem tudta megmondani, hogy két életét vesztett barátjának holttestét hazaszállították-e már Székelyföldre, annyit viszont elárult, hogy őt többször is kihallgatták már a magyar rendőrök az incidens után.
- 35843 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35846 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35846 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35847 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35848 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35849 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni