Oktatási minisztérium: rendben voltak a kisérettségi román tételei
A tantervvel összhangban lettek kidolgozva a nyolcadikosok vizsgatételei, figyelembe véve a képességvizsga módszertani előírásait is - válaszolta a tanügyminisztérium hétfőn az országos diákszövetségnek a képességvizsga román tételeivel kapcsolatban az után, hogy a diákszövetség és a szülők is nyílt levélben szólították fel a tételeket kidolgozó román tanárokat, hogy távozzanak a tanügyből.
A minisztériumi közlemény szerint a tételek közepes nehézségűek voltak, a pontozást illetően pedig a dolgozatokat javító tanárok figyelembe vették a javító rácsban szereplő minisztériumi javaslattól eltérő megoldásokat is, ha azok helyesek voltak.
A nyolcadikosok képességvizsgájának román tétele kapcsán egy bukaresti tanárnő jelezte múlt héten, hogy az meghaladja a diákok ismereteit, hiszen az elemzésre kerülő versről csak felsős középiskolai osztályban tanulnak. Ezt követően az országos diáktanács és a nyolcadikosok szülei tiltakozást fogalmaztak meg a szaktárca felé, amelyben a tételeket kidolgozó tanárok lemondását követelik.
Országos szinten a román vizsgán a diákok 73,1 százalékának sikerült 5-ösnél nagyobb osztályzatot elérnie.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni