Uniós környezetvédelmi fejlesztés Csengersimán és Nagytarnán


-A A+

Mintegy 725 ezer euró értékű európai uniós környezetvédelmi fejlesztés valósult meg a magyarországi Csengersimán és a partiumi Nagytarnán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település körjegyzője az MTI-vel. Homoki Tamás elmondta, hogy a csengersimai református egyházközség és a település önkormányzata, valamint a temesváraljai református egyházközség és annak nagytarnai részlege együtt pályázott a környezeti nevelés helyi feltételrendszerének kialakítására.

Csengersimán felújították és bővítették a régi református iskolát, amelyben 32 személyes ifjúsági szálláshelyet hoztak létre. Az Élet Vize Református Ifjúsági Ház névre keresztelt létesítményben kialakítottak egy környezeti bemutató termet is, amely a vakáció alatt táborozó diákok környezetvédelmi oktatását segíti. A csengersimai önkormányzat a projekt keretében a Simai-tó csatornájának környezetét tetette rendbe, a tó körül hat állomásos tanösvényt hoztak létre a gyakorlati képzés helyszíneként.

A temesváraljai református egyházközség nagytarnai részlege 50 személyes szabadtéri iskolát létesített konferencia-teremmel együtt. Épült egy mesterséges tó, továbbá szabadtéri sportlétesítmény, sőt erdőt is telepítettek az oktatási intézmény köré. Újrahasznosított hulladékokból öt házikót is építettek, képzőhelynek. A beruházás mellett a nagytarnai iskola szakemberei dolgozták ki az oktatási segédanyagot, amelynek alapja az Asociatia Interaction 2050 nemzetközi környezetvédelmi képzési program.

Homoki Tamás tájékoztatása szerint az együttműködő magyar és román partnerek 85 százalékos európai uniós támogatást nyertek a 725 ezer eurós fejlesztéshez. A két ország kormánya a költségek 10 százalékát állta, így csak 5 százalékos saját önerőt kellett biztosítaniuk a beruházáshoz, amely a Magyarország Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X