Kolozsvár is csatlakozik a Magyarok Kenyerének megsütéséhez


-A A+

Idén is megsütik a magyarországi és határon kívüli magyarlakta települések közös búzájából készült kenyeret, ehhez pedig első alkalommal társul Kolozsvár és környéke.

Magdó János főkonzul hétfőn délelőtt arról tájékoztatott, a Pécsi Polgármesteri Hivatal meghívására idén első ízben lehet gyűjteni búzát a kolozsvári Főkonzulátus udvarán elhelyezett tárhelyen július 29-ig a Testvérvárosi Búzacsere Programhoz.

Horváth Anna alpolgármester elmondta, az első kenyérsütési akcióhoz szép volna Böjte Csaba könyvcímét társítani, a „Mindennapi kenyerünknél fontosabb a remény” ugyanis jelézi, hogy a Magyarok Kenyere, az összetartozás erejébe és a szülőföldön megmaradás és megerősödés hitébe vetett kenyere lesz. Hozzáfűzte, a közös akcióhoz felkeresik az egyházvezetőket is, a kenyereket pedig a Szent István napi búcsú és a Kolozsvári Magyar Napok keretében fogják szétosztani.

A búzaszemek mind különböznek, mégis hasonlítanak, és mind egy hambárba fognak kerülni – mondta Vákár István megyei tanácselnök kifejezve abbéli reményét, hogy egységes és szép kenyeret fognak készíteni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X