Megtörte a csendet a kolozsvári áldozat családja


-A A+

A korábbi hírekkel ellentétben nem a melbourne-i AIDS-konferenciára utazott az Ukrajnában lezuhant repülőgéppel a Kolozsváron tanuló egyetemista pár.

Ezt az egyik áldozat, a kolozsvári születésű Andrei Anghel édesanyja mondta el a PRO TV-nek. Korábban a család kérése az volt, hogy ne hozzák nyilvánosságra a fiatalember nevét, de miután a román média felfedte a kilétét és fényképét is közölte, a hozzátartozók megtörték a csendet.

„Útjuknak semmi köze nem volt az AIDS-konferenciához. Vakációzni mentek a barátnőjével, és ezt az utat már rég tervezték. Boldogok voltak, hogy lejárt a vizsgaidőszak” – mondta a megtört nő a kereskedelmi csatornának. Beszámolója szerint maga is a sajtóból értesült az utasszállító lezuhanásáról, de eleinte az meg sem fordult a fejében, hogy a fia is ezen a gépen ült.

Andrei Anghel édesanyja közölte, fiát Kanadában temetik el, mert a tengeren túli országban élt nyolc éves korától. Mint ismert, a fiatalember német állampolgárságú orvostanhallgató évfolyamtársával és barátnőjével utazott a gépen.








EZT OLVASTA MÁR?

X