Szatmár megye a Romániába behozott drogok kapuja


-A A+

Szatmár megye az országba behozott drogszállítmányok kapuja – nyilatkozta Gheorghiţă Neamţ rendőrbiztos hétfőn, a Szatmár Megyei Drogmegelőzési és Tanácsadói Központ (CPECA) tevékenységének beszámolóján, számolt be a Szatmári Friss Újság.

Az intézmény koordinátora, Beatrix-Puşa Câmpan elmondta: a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) első félévi adataiból kiderül, hogy Románia területén a legnagyobb drogfogások Szatmár megyében voltak. Ugyanezt támasztja alá az elítéltekre vonatkozó statisztikai adat is, miszerint a leghírhedtebb drogszállítókat Szatmár megye területén fogták el, illetve Szatmár megyei származásúak.

Bár öt személlyel kellene működnie a központnak, jelenleg Beatrix-Puşa Câmpan az egyedüli aktív munkatárs, mivel a központ orvosa 2013-ban felmondott, helyére azóta sem sikerült alkalmazni senkit, ugyanakkor három másik munkatárs gyermeknevelési szabadságon van, s helyükre meghatározott időre sem engedélyezték új munkatársak alkalmazását. Így az év első felében a CPECA tevékenysége a prevencióra összpontosult, és sokkal kevesebb idő maradt a közbeavatkozásokra, terápiás kezelésekre.

Az adatok ismeretében elmondható, hogy Szatmár megyében valós veszélyt jelent a drogfogyasztás, s így teljes mértékben érthetetlen az a tény, hogy nincsenek szakemberek akik terápiás kezeléseket, illetve közbeavatkozásokat végeznének. A legnagyobb veszély a tinédzserekre leselkedik, mivel ők a líceumban új baráti társaságba kerülnek, s ebben a korban könnyű őket az új dolgok kipróbálására csábítani” — fogalmazott a Szatmár Megyei Közrendért Felelős Területi Hatóság (ATOP) rendőrbiztosa. Az ATOP elnöke, Pintér József támogatásáról biztosította a CPECA vezetőjét, akitől azt kérte, írja össze mire lenne szükség a tevékenység zökkenőmentessége érdekében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X