Háromszéki táborhelyeket bírságol a fogyasztóvédelem
Engedély nélkül működő ifjúsági táborokra vadásznak a háromszéki fogyasztóvédők. Mircea Diacon Kovászna megyei főfelügyelő tájékoztatása szerint június és július folyamán a fogyasztóvédők több ízben is vizsgálódtak a népszerű háromszéki táborhelyeken és több rendellenességet is találtak.
A múlt hónap végén a Kézdipolyánhoz tartozó katrosai iskolai táborban azonosítottak két diákcsoportot. A 18 nyolcadikos és a 22 tizedikes tanuló két pedagógus kíséretében volt elszállásolva a táborban, amely viszont nem rendelkezett törvényes működési engedéllyel, mutat rá a Kovászna megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal közleménye, amely szerint a táborozó diákok egy része nem ágyakban-, hanem a földre elhelyezett matracokon volt kénytelen aludni. A szabálytalanságok miatt a katrosai tábor működtetőjét 5000 lejre bírságolták, és fél évre bezárták a létesítményt.
Ezt követően július 17-én egy uzonkafürdői táborhelyen vizsgálódtak, ahol egy baróti szervező szállásolt el 45 fiatalt. Mint kiderült ennek a tábornak sem volt érvényes működési engedélye, ezért 1000 lejre bírságolták és félévre bezárták a létesítményt.
Az Oktatási Minisztérium 3060 /03.02.2014-as számú rendelete értelmében a diáktáborok és kirándulások engedélyezése rendkívül bonyolulttá vált, a szervezők szerint a túlzott bürokrácia ellehetetleníti az efféle tevékenységet. Emiatt sok pedagógus lemondta a korábban betervezett kirándulást vagy táborozást.
A rendelet szerint például egy 25 fős csoportot legalább három pedagógus és egy egészségügyi ellátásban szakosodott személy kell elkísérjen kirándulásra vagy táborba, de indulás előtt vaskos dossziét kell összeállítsanak, így például háziorvosi igazolásra van szükség a fiatalok egészségügyi állapotáról, szükség van még a szülők írásos beleegyezésére, mellékelni kell a díjszabásokat, megrendelőlapokat, a szolgáltatások minőségéről szóló adatokat és a kirándulások és táborozások körülményét leíró dokumentumra is. Ezt a dossziét jóvá kell hagyja az iskola vezetősége és a tanfelügyelőség is. Miután minden megtörtént a szervező a megyei fogyasztóvédelmi hivatalt kell értesítse.
Mircea Diacon fogyasztóvédelmi főfelügyelő szerint a háromszéki tanfelügyelőségről nem kapnak ilyen értesítéseket, bár köztudomásúlag zajlanak táborozások. Emiatt a fogyasztóvédők arra kérik a gyereküket táborba küldő szülőket, hogy ők értesítsék a fogyasztóvédelmet a táborozás helyszínéről és annak időtartamáról.
- 35892 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35894 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35894 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35895 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35897 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35897 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni