Egy egész falut elköltöztetnek a víztározó útjából
A mihelenyi tározó a település egy részét elönti, ezért az érintett területen lakókat Brád városába költöztetik, a vízügyi hatóság által felépített két lakónegyedbe.
Hunyad megyei vízügyi szakemberekkel és a megyei vízügyi igazgatóság vezetőjével találkozott hétfőn Pásztor Sándor vízügyi államtitkár, aki kedden a mihelenyi tározóhoz látogatott Doina Pană vízügyi miniszterrel, hogy lakossági fórumon egyeztessenek az ottani lakosokkal.
A mihelenyi tározó a település egy részét elönti, ezért az érintett területen lakókat Brád városába költöztetik, a vízügy által felépített két lakónegyedbe. A tározó már 1987-től épül és több mint 10 millió köbméter vizet lesz majd képes tározni, ezzel megóvja az árvíztől a környező településeket Miheleny településtől a Fehér-Körös medrében, egészen Honctőig - magyarázta az RMDSZ államtitkára.
Bár a tározó már 85 százalékban elkészült, a befejezéséhez még 39 millió lejre van szükség, így a munkálat véglegesítésére leghamarabb 2018-ban kerülhet sor. Jelenleg is munkálatok folynak a gáton. Ezek költségei az idei évben meghaladták az 1,3 millió lejt. A tározó már 6 millió köbméter vizet is vissza tud tartani, ha erre árvízvédelmi szempontból szükség lehet.
A költözési folyamatok elkezdődtek, 36 család átköltözött az új lakóházakba és várhatóan még 25 családnak lesz lehetősége erre a közeljövőben. További 15 lakás még nem készült el teljességében, ezek különböző kivitelezési stádiumban vannak.
A találkozás alkalmával a Vízügyi Minisztérium vezetői azt javasolták, hogy a lakók fogalmazzanak meg és küldjenek el beadványt a minisztériumhoz, amelyben jelzik az esetleges észrevételeiket, gondjaikat a folyamattal kapcsolatban. Ha erre szükség van, egy minisztériumi szakértőcsapat érkezik majd a helyszínre, elvégzi a szükséges felméréseket, és kibocsátja a megfelelő iratokat az új házak telekkönyvezésére.
„Miután az érintettek átköltöztek és véglegesítik a munkálatokat a tározónál, a település mellett egy több mint 130 hektáros tó lesz. Ez a vízgyűjtő tó amellett, hogy megoldja a környék - többek között Brád városának - árvízvédelmi gondjait, olyan szempontból is hasznos lesz, hogy ivóvízzel látja majd el a környező településeket, valamint alkalmas lesz az alternatív zöld energia előállítására” - hangsúlyozta Pásztor Sándor.
Az államtitkár hozzátette, 97 százalékban készült el az a híd, amelyik lehetővé teszi a jövőben a tározó körüli közlekedést.
- 35892 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35894 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35894 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35895 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35897 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35897 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni