Megvan a magyarázat a szatmárnémeti lehallgatási botrányra
A szatmárnémeti polgármester szerint a belső vizsgálatot követően megvan a magyarázat a városházán június végén talált lehallgató-készülékekre – számolt be a szatmar.ro.
Mint korábban a maszol.ro is beszámolt róla, lehallgatásra alkalmas, nem túl profi szerkezeteket találtak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal néhány irodájában - egyebek mellett a Lakossági Információs Irodában is. Akkor Dorel Coica polgármester bejelentette, belső vizsgálatot indít az ügyben, majd ezt követően fordul szakemberekhez, hogy kiderítsék: ki helyezhette el az asztalok lapja alá ragasztott lehallgatókat.
A belső vizsgálat eredményt hozott, bár nem tudni, hogy ki és mikor helyezte el az irodákban az amatőr lehallgató-készülékeket. Coica elmondása szerint a polgármesteri hivatalon belül terjedő pletykák alapján kijelenthető: egy féltékeny férj volt sokkal kíváncsibb szíve hölgyének beszélgetéseire, mint a hivatal belső ügyeire.
A polgármester a lehallgató-készülékek megtalálását követően arra kérte a hivatal dolgozóit, hogy vizsgálják át irodáikat hasonló készülékek után, ám erre szakosodott, megfelelő felszereléssel rendelkező személyek segítségét azóta sem kérte.
- 35891 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35893 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35894 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35895 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35896 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35896 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni