Várkastélyt adományoztak Böjte Csaba alapítványának
Facebook-oldalán osztotta meg Böjte Csaba a hírt, hogy az erdélyi történelmi Bethlen család leszármazottai a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondjára bízta a keresdi várkastélyt. A Szent Ferenc Alapítvány képzési, nevelési központot szeretne berendezni a kastélyban.
„Augusztus 10-én, vasárnap 12.00 órától szeretnénk együtt imádkozni, szentmise áldozatban Isten áldását kérni a következő 50 évre mindarra a munkára, mit Isten dicsőségére és népünk javára elkezdünk ezen a történelmi helyen” – olvasható Csaba testvér bejegyzésében.
A ferencrendi szerzetes egyelőre semmit nem kívánta részletezni a maszol.ro-nak a frissen ajándékba kapott keresdi kastéllyal kapcsolatos terveit. „Jöjjenek el tizedikén, és megtudják, mik a terveink. Egyelőre örvendenek neki, hogy van, de még rengeteg felújításra lesz szükség” – fogalmazott lapunknak Böjte Csaba.
Segesvártól 12 km-re, a Dános-patak partján, a dombok közt rejtőzve áll Keresden a Bethlen család ősi fészke; egykori kastélya. Az épület mára már elhanyagolt állapotú, bástyái közül csak kettő áll.
- 35891 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35893 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35894 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35895 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35896 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35897 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni