Mendemondák keringenek a Tusványosról eltűnt korondi fiúról


-A A+

Édesapja kérésére szombat reggel és péntek este is kutyákkal keresték az Erdély Mentőcsoport önkéntesei Tusványos környékén a táborból csütörtök hajnalban eltűnt Tófalfi Csabát, ám a 18 éves korondi fiút nem találják.

A mentőcsoport egyik tagja, Kiss Olivér a maszol.ro-nak elmondta: nem valószínű, hogy a tinédzser a tábor környékén tartózkodik, hiszen 50 órája eltűnt, és az egész környéket átpásztázták már az elmúlt napokban.

A Szabadság munkatársa ugyanakkor „tusványosi mendemondáknak” nevezte azokat a híreket, miszerint Csabát a Csukás-tónál látták utoljára részegen, vagy azt, hogy drogokért könyörgött a táborlakóknál. „Legutóbb elterjedt az a hír is, hogy megtalálták a fiút, de ez is hamisnak bizonyult” – magyarázta.

Kiss tájékoztatása szerint az önkéntesek szombaton befejezik Tófalvi Csaba keresését, a fiú megtalálása már a hatóságok feladata lesz. A rendőrséget csütörtökön értesítették a tinédzser eltűnéséről, azóta keresési parancs van érvényben az ország egész területén.

Tófalvi Csaba eltűnésekor farmernadrágot, farmer felsőt és kék pólót viselt. A hatóságok arra kérik mindazokat, akik felismerik, illetve bármilyen információval rendelkeznek a hollétével kapcsolatban, hogy haladéktalanul jelezzék a 112-es hívószámon vagy Tusványos szervezőinél.

Tófalvi Csaba eltűnéséről elsőként Kiss Olivér számolt be a blogján és a Szabadságban. A kereséséről készült videó itt megtekinthető.








EZT OLVASTA MÁR?

X