Önvédelemből lőtt – állítja a Csomafalvi Lovasnap szervezője


-A A+

A gyergyócsomafalvi lovasnap szervezője azt mondja, önvédelemből sebesített meg fegyverével a hét végén egy 27 éves gyergyóalfalvi férfit. Bege Árpád kedden számolt be a Székelyhonnak a vasárnapi incidensről.

Mint elmondta, a lovaspályán az esemény lezárásával kialakult egy kisebb összetűzés, de a feleket szétválasztotta, a kedélyek lecsillapodtak. A megsebesített alfalvi személy, M. L. ezt követően hívhatott segítséget, akik háromnegyed kilenckor érkeztek meg hárman, s egyből nekiestek a lovasnap egyik nézőjének, támogatójának, B. Cs.-nek.

A helyszínen tartózkodók közül többen odaszaladtak, igyekeztek szétválasztani a feleket, de ez nem ment könnyen. Többen megsérültek, például K. L.-t egy sörösüveggel leütötték, fejsebét utóbb tíz öltéssel kellett összevarrni. Bege Árpád ekkor lőtt kettőt a levegőbe, rákiáltva az egyik verekedőre, hogy dobja el a kezében lévő bicskát, amit az meg is tett.

Ekkor azonban az illető társa, M. Z. egy paddal ütött oda Begének, aminek következtében Bege egyik térde roncsolódott, ínszalagok szakadtak el. Erre jött válaszul a harmadik lövés, amely mellkason találta a 27 éves alfalvi férfit. A gumilövedékkel leadott lövés nem okozott belső sérüléseket, nem volt életveszélyes.

Bege leszögezte, jogos önvédelemből lőtt, hivatalosan, engedéllyel tartott gumilövedékes pisztolyával, s ez került a jegyzőkönyvbe is. „Nem szabadott volna így történjen, így záródjon egy szép rendezvény” – tette hozzá a lovasnap szervezője, megjegyezve, valójában nem is tudják, miből adódott az összetűzés, miért támadtak rá B. Cs.-re az alfalviak.








EZT OLVASTA MÁR?

X