Nem biztos, hogy elkészülnek az új tankönyvek a tanévkezdésre


-A A+

A korábbi minisztériumi ígéretek ellenére kérdéses az új tankönyvek helyzete az új tanévben.

A tankönyvkiadók szövetsége szerint nincs elég idő az I. és II. osztályosok új tankönyveinek kinyomtatására, illetve ezek digitális változatának elkészítésére, mivel a minisztérium nem tartotta be a versenytárgyalási határidőket, és nem nevezte meg a nyertes kiadókat.

Az ütemterv szerint a minisztériumnak legkésőbb július 28-án kellett volna közölnie a tankönyvkiadásra kiírt liciten nyertes kiadók listáját. Augusztus 4. és 15. között kellene megállapodniuk a könyvkiadóknak a szaktárcával a tankönyvek kivitelezéséről, egyeztetve a pedagógusokkal és a megyei tanfelügyelőségekkel. A szerződéseket augusztus 22-éig kellett volna megkötni, az új tankönyvek piacra kerülésének hatérideje pedig szeptember 10. volt.

Mivel még  nyertesek listája sem ismert, a tankönyvkiadók szövetsége szerint kérdésessé válik a tankönyvek időbeni elkészülése. A tanügyminiszter néhány hete tett említést a sajtóban az új tankönyvekről. Remus Pricopie akkor azt mondta: „16-17 ajánlatot láttam, ezek közül válogatunk majd”. Hangsúlyozta, hogy idejében elkészülnek a könyvek nyomtatott és digitális változata is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X